Free Music!

Baj van a Napsterrel?

2007. augusztus 06. - Pléh Dániel

Némi jóindulattal rendszeresnek mondható Napster beszámolónk következik, a negyedéves jelentésekhez hűségesen kapcsolódva.

A június 31-val befejeződött első pénzügyi negyedévére vonatkozó adatok bizonyos tekintetben optimista, bizonyos tekintetben ugyanakkor vészjósló számadatokat mutattak,mutatnak.

 

Az előfizetéses termékek esetében 43 millió dolláros veszteség jelentkezett, ami kb. fele a tavalyi év hasonló időszakában keletkezett veszteségeknek, mindemellett a bevételek jelentősen. 15%-al nőttek az előző évihez képest.

Az AOL megállapodás óta különös figyelemmel kitüntetett előfizetői számadatok ellenben kifejezetten negatív képet mutatnak, ugyanis 40 000-el, 770 000-re csökkent az előfizetők száma, elsősorban az egyetemből kilépő előfizetők elvesztése miatt.

A vezetőség, pozitívnak értékelte az adatokat, és leszögezték, hogy elsősorban a hordozható , Napster kompatbilis lejátszók piacán, kiemelten pedig Japánban terveznek nagyon komoly fejlődést.

 

Ennek egyik első lépése (na meg persze a kissé megingott befektetői bizalom minél hamarabbi helyreállításának első lépcsője) , hogy bejelentették, a Toshiba Satellite valamint Qosmio laptop vásárlók 30 napos, ingyenes, ún. trial verziót kapnak gépeik mellé. A try and buy jellegű akció elsődleges célja nyilvánvalóan, a előfizetőszám csökkenés minél hamarabbi megállítása.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr44635253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása