Free Music!

Újból zenei szolgáltatást indít a Microsoft?

2012. március 02. - Pléh Dániel

 Ha van cég, amely neve sokszor előkerül a digitális zeneterjesztés helyzetéről szóló beszélgetések, elemzések során, az a Microsoft.  És persze a Microsoft név kapcsán legtöbbször nem sikerek, hanem a DRM és a DRM alapú, a zenefogyasztást elképesztő módon  korlátozó infrastruktúra jut szinte mindenkinek az eszébe. Persze maga a redmondi cég is próbálkozott zeneáruházakkal, többel is, de ma már mind az MSN Music, mind a Urge Music store a múlt homályába vész.

 
 A korábbi sikertelenségek, illetve a nagy médiacégek mintegy egy évvel ezelőtti a zenei piacon való megjelenése sem szegi azonban a Microsoft kedvét, legalábbis ha hinni lehet a legfrissebb pletykáknak. A hírek szerint a Redmondi cég komoly és hosszabb idő óta zajló tárgyalásokban áll a nagy lemezkiadókkal, egy streaminget és letöltést egyaránt kínáló, a Windows 8-ba, a Windows Phone-ba valamint az Xbox-ban egyaránt elérhető lenne.
 
A Microsoft lépése a többi nagy médiacég és nem utolsósorban a készülékgyártók egyre erőteljesebb tartalom oldali mozgolódásai arra engednek következtetni, hogy a mobil zene elképesztő gyorsasággal tör majd magának utat, s hagyja magára a desktop alapú zenefogyasztást.
 
 
Ez persze nagyon szép és jó, optimista tervek és elképzelések tucatjainak születését teszi lehetővé, de a valóság az mobil ökoszisztéma, minden kedvező tulajdonságával együtt is, egy a desktophoz és a hordozható lejátszókhoz hasonlóan összetett és nehezen megfogható terület lesz, nagyon diverzifikált fogyasztói igényekkel.
 
Új terület révén érthető, hogy minden nagyobb vagy magra valamit adó médiacég szeretne ezen a piacon meghatározó szerepet játszani, így a Microsoft felélénkült érdeklődése is teljesen érthető. A megmászandó hegy ugyanakkor felettébb magas. Az új zeneterjesztési struktúra ugyanis pont a nyitottságról, az átjárhatóságról kell, kellene, hogy szóljon, s ez az a terület, ahol a Bill Gates cége talán a leggyengébb. S persze ugyanaz, amit a Google és a google Music kapcsán elmondtunk igaz, sőt, hatványozottan igaz a Microsoftra is. De az is igaz, hogy a Microsoft számára a Windows Phone és az új operációs rendszerének sikere vitele, gyakorlatilag létkérdés. Ezeknek a sikere pedig jó eséllyel magával rántaná a sikere felé vezető úton a zenei szolgáltatást is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr44216889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása