Free Music!

Egy éves a Spotify az Egyesült Államokban

2012. július 23. - Pléh Dániel

Szinte hihetetlen, de igaz,immáron egy éve elérhető a Spotify a tengerentúlon, az az amerikai piacokon is! Az európában oly sikeres svéd start-up hosszas és küzdelmes tárgyalássorozat végére tett pontot tavaly nyáron és lépett be a sokszereplős és rendkívül összetett tengerentúli zenei piacra. Arra a tengerentúli piacra, amelytől nagyon sokan féltették, sőt többen úgy gondolták, hogy a svéd cégnek nincsen esélye komoly piaci szereplővé válni.

Így, egy év elteltével azt biztosan kijelenthetjük, hogy ők tévedtek. A Spotify a tengerentúli piacokon is bizonyított, sőt, az elmúlt egy év során az egyik legjobban hype-olt digitális zenei szolgáltatás nőtte ki magát.

Az adatok mindenesetre meggyőzőek: az amerikai felhasználók az elmúlt egy évben mintegy 13 milliárd dalt hallgattak meg és ennek több,mint a dupláját, közel 28 milliárd dalt osztottak meg a többi felhasználóval. Ennek több, mint a felét a Facebookon keresztül, ami egyben át is mutat a Spotify sikerének egyik kulcs elemére:a  Facebook-al való stratégiai partnerségre, melynek köszönhetően a szolgáltatás tengerentúli használóinak száma az egekbe szökött.

 spotify_1_us.jpg

Nem csak ez volt az egyelten fontos lépése a Spotifynak, immáron a tengerentúli piacokhoz alkalmazkodva. Két legfőbb vetélytársát, az iTunest illetve a Pandorat egyaránt megtámadta a svéd cég. Az Apple fő termékét az alkalmazás platformmal, az on demand rádiók piacvezetőjét épedig saját on demand rádió megoldásával hívta versenyre. A svéd cég tehát totális támadásba lendült annak érdekében, hogy a tengerentúli piacokon valóban meghatározó szereplővé váljon. Egy év alatt természetesen nem válhatott piacvezetővé és nem előzhette meg évek óta működő vetélytársait, számára részben vagy egészében idegen területeken, de az agresszív irányvonal egyértelműen azt mutatja, hogy Daniel Ek és cége eltökélt azt illetően, hogy a lehető leghamarabb a Spotify váljon az első és egyetlen  internet zenei központtá.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr734671718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása