Free Music!

Mit jelenthet a Youtube kikerülése az iOS 6-ból?

2012. augusztus 15. - Pléh Dániel

Mint ahogyan azt gyakorlatilag az összes tech blog megírta, az iOS 6 megjelenésével hosszú-hosszú idő után kikerül az Apple operációs rendszeréből a Youtube alkalmazás. (Egészen pontosan az iOS 6 és afeletti verziószámú operációs rendszerekben nem lesz megtalálható , az az alattiakban igen) Felhasználói oldalról nézve mindez egyszerre nagyon rossz és jó hír.  Nagyon rossz, hiszen a kiemelt szerepe a videómegosztónak ezzel megszűnik. Ugyanakkor nagyon jó, ugyanis azáltal, hogy az iOS 5 és korábbi verziójában a Youtube app alapfelszereltség volt, a Google oldali fejlesztések nem (vagy csak ritkán)  kerülhettek bele az alkalmazásba. Így most- ahogy a Google is ígéri- a Youtube alkalmazás folyamatosan fejlesztett és fejlődő, új funkciókkal bővülő alkalmazás lesz.

Azt ellenben érdemes átgondolni, mi is vezethetett az Apple, alapvetően drasztikus lépéséhez. A találgatások listájának élén áll a feltételezés, mely szerint az Apple é a Google nem tudtak megállapodni a lejáró licenszelés jövőbeni feltételeiről.

ios-6.png

A pletykánál jóval konkrétabb az az információ, amely szerint a jövőben a Vimeo a jelenleginél lényegesen komolyabb szerepet kap majd az Apple operációs rendszereiben. Könnyen elképzelhető, hogy a Vimeo lesz a jövőben az Apple által elsődlegesen ajánlott videó feltöltő és videólejátszó hely az weben.

Egyes iparági szereplők ugyanakkor úgy vélik, a Youtube eltűnésével megteremtődik a lehetőség arra, hogy a fiatal és feltörekvő zenei startupok, mint a Spotify, a MOG vagy éppen az Rdio az Apple készülékekben megtalálhatóak legyenek, automatikusan. A magunk részéről ezt a lehetőséget tartjuk a legkevésbé valószínűnek- legalább is az említett és közszájon forró szolgáltató nevekkel- ugyanis ezzel az Apple komoly lépést tenne saját maga és zenei szoftvere az iTunes ellen.

Végül, de nem utolsó sorban sok spekuláció olvasható arról, hogy mindez egy komoly platform harc első(?) lépése lehet. A Google az új Youtube web-oldallal tulajdonképpen sok tekintetben feleslegessé tette a Youtube alkalmazás szükségességét. Mindez a HTML5 alapú megoldásnak köszönhető,amely végtelenül könnyen ugyanolyan ikonként szerepeltethető az iOS készülékek képernyőin, mint az alkalmazások, azaz a felhasználói élmény gyökeresen más megoldással is ugyanaz tud lenni. A HTML 5 alapú megoldás ugyanakkor platformfüggetlen, azaz azt jelenti, hogy au iOS és az Android alapon is használható ugyanaz a megoldás. Mindez- amennyiben valóban tömegesen elterjed-  pedig az Apple alkalmazás ökoszisztémájára mérne, mérhetne hatalmas csapást.

Bármelyik feltételezett szkenárió is valósul meg, egészen biztosa, komoly és mélyreható hatása lesz a tartalomfogyasztásra z iOS eszközökön, így érdemes figyelni a fejleményeket. Illetve majdan az operációs rendszer hivatalos bemutatását.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr834704568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása