Free Music!

Csendben erősödő európai streaming piac

2012. szeptember 27. - Pléh Dániel

Az európai streaming piac az elmúlt időszakban relatív nyugodtnak volt mondható,a Spotify  gyakorlatilag több, mint másfél éve nem jelent meg új országban és elsősorban a tengerentúli piacokra koncentrál ,a Deezer pedig gőzerővel folytatja terjeszkedési politikáját, eleddig minimális eredménnyel.  

Az amerikai piacon jelenlevő szolgáltatók számára az európai piacokon való megjelenés eleddig nem nagyon volt prioritás, ami érthető is, hiszen a volumenében az európainál összehasonlíthatatlanul nagyobb amerikai piacokon való helytállás éppen elég energiát és erőforrást leköt.

Mindez a közeljövőben ugyanakkor változhat, hiszen az első fecske, az Rdio „személyében” megérkezett Angliába, Franciaországba valamint Németországba.  Túlzottan sokat nem bajlódott a San Franciscoi cég a lokalizációval, a tengerentúlon is elérhető katalógusukat és alkalmazásukat tették elérhetővé a fent említett három ország vásárlói számára is.

rdio-UK.jpg

Az árazást illetően a Spotify által is alkalmazott havi  5/10 font/euró megoldást vette át az Rdio is, előbbi csak webes, utóbbi webes és mobil zenehallgatást is lehetővé tesz.    Nem az árazás lesz tehát az a terület, ahol az amerikai cég európai vetélytársai, vetélytársai elé kerülhet majd.  Némileg meglepő módon, a lokális tartalom hiánya ellenére a tartalom ez a terület, mivel a Spotify az újdonságok megszerzése és katalógusba álltása terén komoly kihívásokkal küszködik.

Persze mindez abszolút nem biztos, hogy elég lesz a sikerhez , - a Deezer példája jól mutatja, hogy azokban az európai országokban, ahol a Spotify megjelent, gyakorlatilag letarolta a streaming piacot- de ha az európai zenei piac és verseny oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor mindenképpen üdvözlendő az Rdio megjelenése!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr204784738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása