Free Music!

Íme a Spotify új hirdetési struktúrája

2014. október 10. - Pléh Dániel

A nyár folyamán már említést tettünk róla, hogy a Spotify a még tavaly télen bejelentett és alkalmazott ingyenes mobil láb finanszírozhatóságának érdekében újfajta hirdetési modell bevezetését tervezte.

Anno arról írtunk, hogy a svéd cég hirdetési stratégiájának központjában a natív illetve a videóhirdetések állnak majd. A videóhirdetések esetében egyfajta fordított modellt szeretnének bevezetni, melynek lényege, hogy az ingyenes lábat használó felhasználók az egyes playlistek előtt kellene, hogy megtekintsenek egy videóhirdetést, ezek után az adott playlist esetében több hirdetés már nem kelle(ene) elviselniük.

spotify_newad.png

Mindez az ősszel, a terveknek megfelelően valósággá is vált, a Spotify ugyanis elindította videó hirdetési szolgáltatást, az ingyenes láb használói számára, Spotify for brands néven.

A svéd cég két, újfajta hirdetési megoldást vezet be ez alatt a név alatt. Az egyik, amely elsősorban a mobil felhasználókat célozza, 15 vagy 30 másodperces videóspot megtekintése után 30 percnyi hirdetésmentes zenehallgatást garantál majd. Amennyiben a zenehallgató nem szeretné megtekintené a reklámot, úgy folytathatja a zenehallgatást, reklám szünetekkel. A második hirdetési megoldás csak a desktop felhasználókat célozza és Video Takeover névre hallgat. Lényege, hogy a videó a zenehallgatást megszakítja és 15 vagy 30 másodpercig nem tehet mást a felhasználó, minthogy nézi és hallgatja.

Az újfajta hirdetési megoldás esetében a Spotify ugyanazt a megoldást alkalmazta, mint anno az Apple, az iTunes Radio esetében, azaz nagy márkákat győzött meg arról, hogy legyenek az első hirdetők között. Az első hirdetők között találjuk ennek megfelelően a Coca-Cola-t, a Ford-ot, a McDonald's-t, a Universal Pictures-t, a Kraft Foods-zot, a Target-et valamint Wells Fargo-t is. A hivatalos megfogalmazás szerint ezek a végek elsősorban tesztelik a megoldást, amely 2015 első negyedévétől lesz minden hirdető számára elérhető.

 

A Spotify mindezzel most már teljesen egyértelműen a Pandora babérjaira tör, különösen az amerikai piacokon. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a hirdetők, amikor választaniuk kell és amikor büdzsét allokálnak, hogy döntenek majd. Ne feledjük ugyanis, hogy ha pusztán a számokat vesszük alapul, akkor a Spotify a Pandora-val nehezen összemérhető. A svéd cégnek mintegy 10 millió prémium és mintegy 30 millió nem fizető felhasználója van, míg kaliforniai vetélytársának csak az aktív felhasználó tábora megközelítőleg 80 millió.

Daniel Ek-ék számára nincsen túl sok idő arra, hogy felfuttassák a hirdetők körében a hirdetési megoldást és az ingyenes lábat monetizálják, hiszen a svéd cég működése önmagában is inkább veszteséges, mint nyereséges, az ingyenes láb finanszírozása így hosszú távon várhatóan nem lehetséges, arról nem is beszélve, hogy a prémium láb igénybevételi mutatóit is ronthatja, kanibalizálhatja.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr36682073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása