Free Music!

A Soundcloud lehet a streaming piac következő áldozata

2014. október 20. - Pléh Dániel

Az idei év a Soundcloud történetének legmozgalmasabb éve. Az év elején a Twitter majdnem megvásárolta a különleges, előadókra fókuszáló streaming szolgáltatást, amely aztán az év közepén komoly tárgyalásokba kezdett a nagy nemzetközi kiadókkal ( feltehetőleg nem teljesen önszántából..) azok tartalmainak licenszelése illetve az esetlegesen szerzői jogot sértő tartalmak eltávolításáról és egy teljesen új megközelítésű, mobil alkalmazással is megjelentek.

A berlini székhelyű cég igen szép tempóban növekszik, havi hallgatottsága meghaladta a 175 milliót és tovább növekszik, ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, a Soundcloud-ot is eléri a streaming szolgáltatások legalapvetőbb problémája: a működőképes üzleti modell hiánya.

soundcloud-logo_recorder.gif

A cég 2013-as pénzügyi évre vonatkozó a napokban megjelentetett adatai alapján a Soundcloud 18 millió dollár bevételt ért el, közel 40%-al magasabbat, mint az előző pénzügyi évben. A drasztikus bevétel növekedés sem volt elég ugyanakkor a költségek ellensúlyozásra, ennek következtében a 2013-as évet 37 millió dolláros veszteséggel zárták, amely több, mint kétszerese(!!) az előző évinek.

Az tehát egyértelműnek tűnik, hogy a Soundcloud növekedése erőteljesen gyarapodó veszteséget eredményez, ami önmagában véve is rossz hír. Sokkal rosszabb hír azonban, hogy a veszteségek a bevételek hányadában is egyre növekvő méretet mutatnak. A legutolsó lezárt pénzügyi évben a veszteség meghaladta a bevételek kétszeresét! ( összehasonlításképpen a mai napig a tartalom költségekkel sokat küszködő Pandora vagy éppen a Spotify esetében csak működésük legelején produkáltak hasonló adatokat, azóta folyamatosan nagyjából ugyanannyi bevételük volt, mint kiadásuk vagy csak kis mértékben haladták meg a kiadások a bevételeiket. )

soundcloud_2010-2013.jpg

A Soundcloud számára a növekedéshez illetve az veszteségek finanszírozására új befektetők bevonására lenne fontos (csak úgy, mint a Spotify esetében) mindez azonban a kikerült, felettébb elkeserítő pénzügyi adatok után nem lesz könnyű…

Ha mindez nem lenne elég, a Financial Times információi szerint a nagy nemzetközi kiadókkal folytatott tárgyalások is megfeneklettek. A három nagy kiadói mindegyikével vontatottan haladtak, haladnak a tárgyalások, s közülük legalább egy a Universal esetében meg is szakadtak.

A berlini központú cégre az utóbbi időben felettébb nagy nyomás nehezedett, mind a kiadók, mond az előadók felől annak érdekében, hogy érdemi bevételeket produkáljon és azt vagy legalább annak egy részét szét is ossza az előadók között. Ezzel párhuzamosan, mind az előadók, mind a kiadók roppant elégedetlenek a Soundcloud erőfeszítéséveivel a nem licenszelt/jogsértő tartalmak visszaszorítását illetően.

A szűk egy éve még a zeneipar egyik új üdvöskéjének reményével növekvő cég így tehát kellemetlen kutyaszorítóba került. Meg kellene felelnie az egyre elégedetlenebb kiadóknak, előadóknak és az új funkcionalitással, az egyre több reklámmal egyre elégedetlenebb felhasználóknak is, miközben a növekedést új befektetőkkel finanszírozza. Nem egyszerű feladat és túlzottan sok idejük sincsen rá, ellenkező esetben csatlakoznak a szép reményű de eltűnt streaming cégek egyre hosszabb sorához…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr866786689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása