Free Music!

Nagyon keveset költünk streaming zenei szolgáltatásokra

2015. január 29. - Pléh Dániel

A digitális zene fogyasztása világszerte, immáron ki tudja hányadik fontos változásán, átalakulásán megy keresztül. A hosszú éveken át az egyre növekvő digitális zenei szegmens éllovasának számító egyedi letöltések csökkenésnek indultak, miközben a streaming szolgáltatások roppant meredek ütemben nőnek.

Mindezt tökéletesen alátámasztja a lenti ábra is, a dal meghallgatások száma sokszorosan - közel százszorosan- haladja meg a dal vásárlások számát.

streaming_vs_download_revenue.jpg

Ha azonban az egyes szolgáltatástípusok által generált bevételt nézzük, lényegében pontosan ellentett eloszlást látunk. A streamelt dalok számának alig 1%-át kitevő al lá carte dal vásárlások a bevételeket nézve mintegy kétszer annyi bevétel termeltek, mint a streaming szolgáltatások, keretein belül hallgatott dalok. ( Itt persze gyorsan meg kell jegyezzük, hogy a hallgatott dalokban az ingyenes, reklámokkal megszakított szolgáltatási láb keretein belük meghallgatott dalok is beleszámítanak. )

Amikor 2015-ös évre vonatkozó jóslatainkat megtettük, az egyik jóslatunk pontosan erről a területről szólt. 2015-ös év is a streaming szolgáltatások további előretöréséről szól majd. A streaming illetve a streaming jellegű szolgáltatások ugyanakkor az előadók számára kisebb bevételeket biztosítanak, mint a CD eladások vagy az a lá carte letöltések, így várhatóan minden eddiginél nagyobb és több feszültség várható majd az előadók és a streaming szolgáltatók között.

zeneikoltes.jpg

A várható nagy vita közepette érdemes azonban a nagyobb kontextusban is elhelyezni a digitális zenei szolgáltatásokban leköltött összeget. Amint az a következő ábrán látható, az éves szinten 110 dollár – azaz 1 éves streaming előfizetési díjnál alacsonyabb- zenei költés túlnyomó részét koncertekre illetve fesztiválokra való jegyvásárlás teszi ki. Digitális dal vagy album vásárlásra 15-18 dollárt, míg streaming szolgáltatásokra alig több, mint 3 dollárt költöttek a Nielsen adatai lapján tavaly, átlagosan a tengerentúlon, ami majdnem a legkevesebb a zenei fogyasztói kosárban szereplő tételek között.

S hogy mindez mit jelent? Bizony azt, hogy jelen formájukban a streaming szolgáltatások túlárazottak. Ahhoz, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb tömegeket legyenek képesek elcsábítani, a jelenlegi havi 10 helyett 1,3,5 dolláros előfizetési díjakra lesz szükség. A digitális zenei szolgáltatások azonban a jövőben is csak a zenei fogyasztói kosár egy elemét teszik majd ki, s így a zenészeknek, előadóknak is sokkal diverzifikáltabb megközelítést kell alkalmazniuk bevételeik tervezésénél…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr367072755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása