Free Music!

Jay-Z is belevág a streaming bizniszbe

2015. február 02. - Pléh Dániel

Dr.Dre a tavalyi évben a Beats Music eladásával minden idők egyik legjobb üzletét kötötte ( a 200 000-nél is kevesebb előfizetőért fizetett 3.2 milliárd dollár legalább is nehezen lesz überelhető rövid távom, digitális zenei szolgáltatások esetében..)

wimp.jpg

Úgy tűnik nem sokáig marad azonban Dr.Dre az egyetlen rapper, aki a digitális zenei bizniszben érdekelt, Jay-Z ( szabadiejében Beyoncé férje) ugyanis a tegnapi napon megvásárolta a svéd streaming cég, a Wimp illetve a TIDAL és az azt üzemeltető cég, az Aspiro mintegy 60%-os részesedését 56 millió dollár értékben.

A Spotify árnyékában- a Wimp története

A Wimp 2010-ben alakult, Norvégiában, tulajdonosa pedig a svéd Aspiro nevű cég. Megalakulásakor nem titkolt célja volt, hogy a Spotify sikerével összemérhető sikert, sikereket érjen el.

A Daniel Ek cégével összemérhető siker ugyan elmaradt, de a Wimp így is képes volt terjeszkedni, és immáron 5 országban ( Norvégia, Dánia, Svédország, Lengyelország, Németország) érhető el és mintegy 500 ezer előfizetővel rendelkezik.

A Wimp mellett az Aspiro tavaly indította el TIDAL néven az audiofileket megcélzó high qualtiy streaming szolgáltatását, amely a szabványosnak mondható havidíj kétszereséért, 20 dollárért kínálja az ultra jó minőségű zenehallgatás élményét.

Ha pusztán a tranzakció pénzügyi részét nézzük, a rapper igen jó vásárt csinált. Az egy előfizetősre eső 109 dolláros ár a legtöbb, közelmúltbeli streaming szolgáltatás akvizíciónál alacsonyabb, és lényegesen elmarad a vezető on-demand szolgáltatók egy ügyfélre eső értékétől ( Netflix:459 USD, Spotify: 957 USD)

 acquisitions.jpg

Jay Z pontos tervei egyelőre nem ismertek, így csak feltételezni tudjuk, hogy a svéd cég meglehetősen széles szolgáltatás struktúrája és különös tekintettel a magas minőségű streaming szolgáltatás lehet az a terület, amire majd az immáron Jay z által vezetett cég koncentrálhat.

Az előttük álló feladat ugyanakkor nem lesz könnyű. Egyrészt mivel a streaming piac teljesen telítettnek mondható, és 2015-ben olyan új szereplők érkezésével és annak hatásával kell számolni, mint az Apple vagy éppen a Youtube. A kisebb, niche szegmensekben ettől függetlenül el lehet érni jobb eredményeket, így viszont a felhasználók száma marad majd el lényegesen attól, mint ami a fontosabb streaming piaci szereplőknél megvan. Arra számítani tehát, hogy Jay-Z által a Wimp új szintre lép majd, kevéssé valószínű, de ki tudja, mi rejlik a rapper tarsolyában…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr207124813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása