Free Music!

Máris bajban a TIDAL?

2015. április 20. - Pléh Dániel

Alig egy hete írtunk arról, hogy melyek azok az okok, melyek miatt Jay-Z HD streaming szolgáltatásának nehéz dolga lesz akkor, hogyha sikeres szeretne lenni 2015 digitális zenei piacain.

tidal_logo.jpg

Az akkor felsorolt kihívások, problémák között ugyanakkor nem szerepelt magának a cégnek , mint szervezetnek az állapota, mai a jelek szerint ugyancsak aggasztó. Múlt hét pénteken ugyanis a TIDAL-t üzemeltető cég az ASPIRO vezérigazgatója bejelentette távozását, és a weben szélvészgyorsan elterjedt információk alapján rajta kívül 25 másik dolgozó is lapátra került.

A cég vezetését a korábbi vezérigazgató Peter Tonstad vette át. Mind a TIDAL, mind az új vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a cég átalakuláson megy keresztül, így szűnnek meg pozíciók, azonban újabbak is születnek és a cég továbbra is növekedésben gondolkozik és a növekedésre összpontosít.

A cég előtt álló feladatok mennyiségét és nehézségét tekintve a szervezeti feszültség a lehető legrosszabbkor jött és komoly kérdőjeleket helyez a TIDAL sikerét megkérdőjelező sokaságához…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr367377366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása