Free Music!

Közösségi X-faktor a Beats Music alapítójától

2015. április 27. - Pléh Dániel

Mint azt talán többen tudják, az Apple által felvásárolt Beats Musicot D.Dre és Jimmy Iovine nem nulláról építette fel, hanem egy már létező szolgáltatás a MOG Music alapjait használta. (Aki részletesebben szeretne olvasni róluk, görgessen a posztunk aljára) A szolgáltatás aztán 2012-ben lett előbb a HTC majd később Dr.Dre-ék tulajdona, hogy aztán szűk két évvel a tranzakció után Beats Music néven szülessen újra, méghogyha csak rövid ideig is..

Az alapító David Hyman most, közel 2 évnyi szünet után lépett újra a színpadra, egy leginkább talán közösségi X-Faktor-nak nevezhető alkalmazással. Maga az ötlet amúgy nem Hyman-é, az alkalmazást egy izraeli csapat kezdte le fejleszteni, és az első, 5 millió dolláros befektetési kör során kérték fel a befektetők, hogy csatlakozzon.

chosen_logo_blue_pink_large.png

A Chosen névre keresztelt alkalmazás lényege, hogy bárki feltölthet saját előadást, melyet aztán az önkéntes zsűritagok értékelnek, akik aztán értékelésüket ugyancsak rögzítik.

A videó feltöltésekor különböző segédeszközöket használhatunk, így például kiválaszthatjuk a dalt, amit énekelni szeretnénk, felvétel közben a szöveg mellett az ütemhelyességet is mutatja nekünk az alkalmazás, a kész videót pedig különböző effektek segítségével tehetjük izgalmasabbá, hogy a lehető legelőkelőbb helyen végezzen a népszerűségi listán, listákon.A feltöltött videókat a kevésbé szerepelni akarók értékelhetik, és az értékelők ugyanúgy, mint a videófeltöltők egy népszerűségi listából választhatóak ki, hiszen az értékelők is értékelhetőek…

 

A Chosen tehát sokkal inkább egy interaktív játék, mint egy lineáris online tehetségkutató. A játékosok célja pedig vagy az lehet, hogy a legjobb előadóvá vagy az, hogy a legmenőbb zsűritaggá váljanak. Az első időszak győztesei az ide nyári Bonnaroo fesztiválon léphetnek majd fel, míg a zsűrilista győztesei korlátlan VIP belépőt kapnak majd.

A Chosen sikerével kapcsolatban a fő kérdés természetesen az, hogy fel tudja-e kelteni az érdeklődősét valóban tehetséges zenészeknek illetve valóban tehetséges, zsűritagoknak.,különösen úgy, hogy a zsűritagok esetében azt értékeléseknek egyszerre kell érdekesnek, figyelemfelhívónak lenniük, miközben nem túlzottan kemények, sértőek.

Mindezen felül persze számítanak és számolnak a vírus hatással is, azaz ,hogy mind az önjelölt sztárok mind az önjelölt ítészek a szavazatok érdekében megosztják majd saját videóikat a közösségi médiában.

Ha mindez sikerül, akkor feltételezhetően sokkal könnyebb lesz működőképes üzleti modellt találnia és kialakítania. A Hymentől megszokott minőségi felhasználói felület segíthet ebben, de a feladat ettől még igen nehéz lesz!

A tökéletes zenei szolgáltatás- a MOG Music története

mog1.pngA MOG Music 2006-ben indult, akkor még pusztán zenei portálként. Az ex-MTV guru, David Hyman által, 2006-ban alapított  Mog.com. a portál saját bevallása szerint a zenei élet Huftington post-ja kívánt lenni, folyamatosan frissülő, a látogatókat naponta többszöri látogatásra ösztönző tartalomfolyammal és egy közel 3000 blogból álló blog networkkel, ami heti szinten 500 posztot generált zenei témában.

Az igazi ugrást és áttörést azonban 2009 hozta el, amikor is MOG 3.0 kódnév alatt egy streaming szolgáltatással léptek piacra akkor, amikor a digitális zene fő sodorvonalát a MySpace Music illetve a Vevo jelentette, no meg az abszolút domináns iTunes.

A MOG biztonságban gyorsaságban, szolgáltatás megbízhatóságban már az induláskor megelőzte a Myspace Music-t. A tervezők és a fejlesztők rendkívül nagy hangsúlyt fektettek az előadók és zenék gyors megtalálhatóságára, s a megtalált zenék azonnali felhasználhatóságára, legyen szó meghallgatásról, playlistbe helyezéséről vagy rádió indításáról illetve a rádiók testreszabhatóságáról.

 

A szolgáltatás felhasználói felülete már önmagában is lenyűgöző volt , ugyanakkor az igazi szépségeit maga az ajánlórendszer tartogatta.   Az előadók, albumok,dalok közötti böngészési lehetőség alapfunkció. Az, pedig, hogy a hallgató menyire mély ajánlást szeretne, saját maga állíthatta, ezzel szabályozva,hogy csak egy adott előadó tartalmait kívánja hallgatni,vagy teljesen szabadon csapongani kíván a hasonló zenék között.

Több, a mai mainstream streaming szolgáltatások esetében alkalmazott megoldás első, eredeti verziója a MOG-nál jelent meg. A MOG nem akart többet, mint anno a Spotify. Nem akart a streaming piac vezetője lenne, nem akart nemzetközi terjeszkedésbe fogni. Egész egyszerűen a szerkesztett zenei tartalom értelemszerű és logikus folytatásának szánta és gondolta a streaming szolgáltatás létrehozását, és alapvetően ez lett a végzete is 2012-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr367307518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása