Az, ahogyan zenei tartalmakat fogyasztunk, drasztikusan változott meg a 2000-es évek legeleje, a 90-es évek legvége, azaz az internet publikus megjelenésének és növekedésének kezdete óta.

Mindez talán legjobban a legális és illegális zenei szolgáltatások számán és viszonyán mérhető le. Az ezredfordulón a világ zeneiparában drámai felfordulást okozott a Napster, majd évekkel később sokkal kisebbet, de nagy visszhangot váltottak ki a Kazaa és hasonló ingyenes szolgáltatások.

A következő technológia megoldást a Torrent szolgáltatások jelentették ( ahol maga a technológia abszolút legális ) ezzel párhuzamosan ugyanakkor a zeneipar is sokkal nagyobb sebességre kapcsolt és legális zenei szolgáltatások tömkelege jelent meg a piacokon, világszerte. Ennek köszönhetően ma már bőven 120 felett van a legális zenei szolgáltatások száma világszerte, a fejlett piacokon, mint például az amerikai a legális szolgáltatások forgalma ma már meghaladja a nem legálisnak minősített szolgáltatásokét.

A 2010-es évek közepére tehát a legális és nem legálisnak mondott szolgáltatások közti különbség lényegében csak az árazásban meglevő különbségre koncentrálódik, azaz a legális szolgáltatások valamilyen formában ( akár hirdetések lévén) bevételt generálnak és azt tovább adják az előadók felé, a nem legális szolgáltatások pedig nem.

Ennek a folyatnak is köszönhető, hogy posztunk alanya és 2015 legnagyobb érdeklődésre számot tartó , a legalitás határán egyensúlyozó szolgáltatása, az Aurus első ránézésre nehezen különböztethető meg a Spotify-tól vagy éppen a Deezer-től.

A lényegi különbség ugyanis magában a működésben rejlik. Amíg a mainstream streaming szolgáltatások egy központi hatalmas zenei adatbázisból dolgoznak és azt teszik elérhetővé különböző üzleti modellek mentén, addig az Aurous publikus zenei szolgáltatások ( Soundcloud, Youtube ) API-jait felhasználva nyújt ingyenes zenehallgatási lehetőséget letöltői számára. Ahogyan azt a szolgáltatás kitalálója és fejlesztője, Andrew Sampson mondta, a szolgáltatást jellemezve, az Aurous egy zenelejátsztó eszköz sokkal inkább,mint egyfajta Popcorn for music szolgáltatás.

Mivel a fő fókusz a zenelejátszás, az Aurus céljai között nem szerepelt sem az előadói kompenzáció és a tartalmak levétele sem, hiszen (Samnpson szerint ) a szolgáltatás nem tesz mást, mint legálisan elérhető API-k alapján kínál tartalmat tesz elérhetővé kereső algoritmusának segítségével és Bittorrent architekturáján keresztül lehetővé teszi a keresi találatok disztribúcióját a felhasználók között.

A legalitás határán egyensúlyozó szolgáltatás híre hamar bejárta az Internetet és hamar elérte az RIAA-t, az Egyesült Államok Lemezkiadói Szövetségét, amely nem késlekedett sokéig és beperelte az Aurus mögött állókat.

A beadványban a szövetség azt állítja, hogy az alkalmazás letöltése után az azt letöltők az Aurus szoftveréből, a keresések után közvetlenül egy orosz illegális torrent oldalra, a Pleer-re viszi a látogatókat.

Az Aurous Twitter üzenetben reagált a szervezet vádjaira, jelezve, hogy örömmel küzd meg jogi úton is a céggel illetve a nagy kiadókkal. Ebben a harcban egyértelmű vesztésre áll a floridai bejegyzésű cég, ugyanis a bíróság napokkal az RIIA beadványa után elrendelte a szolgáltatás illetve valamennyi a szolgáltatással kapcsoltban álló személy ( nevén említve a tulajdonost és a vezető fejlesztőt) felfüggesztését.

 A felfüggesztés indokolása alapján a per lényegében formaság lesz ( csak a büntetési összeg kérdéses) és feltételezhető,hogy az Auorus eltűnik a digitális zenei szolgáltatások térképéről.

A kérdés sokkal inkább az, hogy milyen tanulságokat vonhat, vonhatna le ebből a zeneipar és annak legálisnak minősített szereplői? Azt feltétlenül- és ez a jó hír kategória-, hogy a termékajánlat, funkcionalitás téren nem nagyon tudnak mást, újat mutatni a nem legális szolgáltatások. Ahol igen, az az árazás és a tartalmak ingyenes elérése. Ez pedig nem, kevesebbet jelent, minthogy az Apple-kiadók versus Spotify megközelítésben a svéd cégnek lehet igaza…