Free Music!

Androidon az Apple Music már letöltést is kínál

2016. február 14. - Pléh Dániel

Amikor az Apple bejelentette, hogy az Apple Music nem csupán saját operációs rendszerein, hanem Android telefontulajdonosok számára is elérhető lesz érezni lehetett, hogy Tim Cook és az Apple valóban komolyan gondolja a zenei paradigmaváltást.

apple-music-android-nexus.jpg

Az Apple Muisc megjelenése az iOS világon kívül hatalmas és sok tekintetben váratlan lépés az Apple részéről, amely Steve Jobs életében elképzelhetetlen lett volna. 2015-re azonban megváltozott a környezet, így az Apple sem engedhette, engedheti meg magának, hogy az Apple Music és a Beats Radio ne legyen elérhető több platformon.

Hogy ennek mi az oka? A látszat ellenére nem az Apple Music, vagy csupán kis mértékben. Az Apple mindenkori zenei szolgáltatásának elsődleges feladata az,  hogy az Apple eszközeinek értéket növelje. Az iTunes a közelmúltban már nem volt erre képes, a streaming szolgáltatások előretörésével pedig az Apple sok, értékes vásárlót vesztett emiatt.

Az Apple Music bevezetése a vetélytárs platformra tehát nem más célt szolgál, minthogy visszacsalogassa az Apple-től elvándorolt, értékes vásárlókat és újabb Apple hardverek vásárlására ösztönözze őket.

Ennek a célnak érdekében pedig az Apple mindent bevet, még akár azt is, hogy az Apple Music Android verziója lényegesen erősebb funkcionalitással bírjon mint az iOS verzió. Márpedig most szépen csendben ez történik. Az Apple ugyanis az Apple Music legújabb Android verziójába, az Android egy régi funkcióját kihasználva megengedi a felhasználóknak, hogy az Apple Music-ban hallgatott zenéket lementség SD kártyára. A maximális SD kártya méreteket ismerve, ez maximum 128 GB zenét jelent, ami bizony az átlagos iPhone méreteknél lényegesen nagyobb tárhelyet jelent.

Az Apple lépése nyilván népszerű lépés lesz, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az Apple Music Android alkalmazása még mindig ezer sebből vérzik ( például nem támogatja a Chromecastot) azaz ahhoz, hogy Android-on is sikeres legyen , még további fejlesztésekre, javításokra lesz szükség. Az azonban biztos,hogy a legtöbbet marketingelt funkciója a mentési lehetőség lesz az alkalmazásnak, még hosszú ideig.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr208380690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása