Free Music!

Spotify klón oldalak lephetik el a webet

2016. március 19. - Pléh Dániel

Indulásakor, 2008-ban nem egy olyan kiadói vezető volt, aki maga is inkább gondolta a Spotify-t  kalóz, azaz illegális zenei szolgáltatásnak,mint nem. Szűk 8 év elteltével a világ és a zeneipar drasztikusan megváltozott, többek között a Spotify-ak és a többi streaming szolgáltatásnak köszönhetően.

A zeneipari szolgáltatások technológiai fejlődés persze a nem legális szolgáltatások esetében is érezteti hatását. Azaz a tartalmak tulajdonlása iránti egyre kisebb, ugyanakkor a mobilitás és a zenei tartalmak mindenhol való élvezhetőségének fokozódó igénye mára az anno volt klasszikus letöltő szolgáltatások sok tekintetben  idejét múlttá tette.

syotify.jpg

Az tehát, hogy pár héttel ezelőtt megjelent egy Spotify klón szolgáltatás,  szinte a svéd cég elismerésének számít. A Syotify névre hallgató ( azóta már listen videó néven elérthető) szolgáltatás a pár hónapja elérhető, alig 10 ezer forint ellenében bárki által beszerezhető scripten alapul, amely

youtubify.jpg

A YouTubify névre hallgató megoldás segítségével bárki pillanatok alatt összeállíthatja saját streaming szolgáltatását ,  melyet aztán testreszabhat és publikálhat és amely valóban szinte az összes fontosabb funkcióval rendelkezik, amit a legális szolgáltatások nyújtanak.. ingyen. A script alapvetően nem tesz mást, minthogy a Spotify illetve a Youtube API megoldását kihasználva nyújt ingyenes streaming szolgáltatást, amelyen aztán a saját hirdetései futnak.

Mindebből következően és némileg amúgy meglepően a szolgáltatások ellen nem is a nemzetközi lemezipar szervez(ek) léptek fel, hanem maga a Spotify, egyrészt a márka név megtévesztő és jogosulatlan használata másrészt pedig a Spotify API  szabályzatának megsértése miatt.

Az esély a sikerre persze ugyanúgy nem túl nagy, mint bármilyen más elosztott architektúrájú illegális szolgáltatás esetén. A svéd cég leginkább  API elérésnek szigorításával érhet el sikert, amivel viszont saját magát  jobban gátolná, mint a torrent oldalakat.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr518491086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása