Free Music!

Zenei társkereső a Napstertől

2016. június 13. - Pléh Dániel

A Rhapsody illetve bizonyos piacokon Napster néven jelen levő szolgáltatás a tavalyi évet annak reményével kezdte, hogy az év végére akár a Deezer-t is megközelítheti.  A patinás, a 2000-es évek eleje óta piacon levő, de azóta éveken át szinte jelentéktelenül tengődő szolgáltatás életében a fordulat 2012 végén következett be, azóta pedig folyamatosan az innováció és az egyre agresszívabb terjeszkedés jellemzi.

rhapsody_listenernetwork.jpg

A Rhapsody volt az, amely először igaz, Twitterre szabott zenehallgatási megoldással jelentkezett, ők voltak azok, akik a több ígéretes és abszolút új szerűnek mondható zenei startupot  felvásároltak és ők azok, akik 2016-ban valódi közösségi zenemegismerési élményt próbálnak  megismertetni a zenekedvelőkkel.

A Rhapsody Music Listener Network lényegében egy zenei Tinder , azaz zenei társkereső szolgáltatásnak tekinthető.  Működése bonyolultnak semmiképpen sem nevezhető ( legalábbis a felhasználók számára)  és a Napster  bejegyzés alatt álló  találmánya, a Music Intelligence Engine tudását aknázza ki.

Segítségével  összetudjuk majd hasonlítani saját zenei ízlésünket másokéval amennyiben pedig egyezik, úgy kommunikálhatunk is velük, a rendszer pedig automatikusan létrehozza a közös lejátszási listánkat ízlésünk alapján.

 

Természetesen  az új funkció nem csupán  zenei társkeresére alapul, sőt alapvetően a szabadalmaztatni kívánt megoldás sem ebben segít, hanem az új zenék megismerésben. A szolgáltatásban naponta változó módon  olyan  playlistek  érthetőek el, amelyek az érdeklődésünkre tarthatnak számot, korábban meghallgatott zenéink alapján. Ez alapvetően még nem jelentene közösségi élményt, a közösségi élményt az adja, hogy az egyes dalok esetében, hogy az melyik felhasználótársunktól származik,. Akivel aztán amennyiben szeretnénk a fenti módon összehasonlíthatjuk saját zenei ízlésünket. A közösségi jelleg azzal is együtt jár, hogy minden egyes felhasználó saját profiloldallal rendelkezik, ahol publikus lejátszási listái illetve az adott időszakban általa meghallgatott dalok is láthatóak lesznek.

Azon felül, hogy a megoldással a Rhapsody lehet az első valóban közösségi zenemegismerést nyújtó streaming szolgáltatás, a felhasználók egymáshoz kapcsolásával és a közöttük levő interakciós lehetőségek erősítésével  a lemorzsolódást is csökkentheti, hiszen ismerősöket nem szívesen hagyunk magunk mögött, mint lejátszási listákat..

Ettől még  persze a működés nem lesz nyereséges és a Rhapsody nem fogja megelőzni az Apple Music-ot vagy éppen a Spotify-t. Ahhoz aoznban, hogy megerősítse helyét a közvetlrn üldözőbolyban feltétlenül elegendő lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr328586592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása