Free Music!

Elkelt a TIDAL

2017. január 27. - Pléh Dániel

A TIDAL-t itt,  blogunk hasábjain a tavalyi év során  legalább két alkalommal már eltemettük, amikor pedig nem a szolgáltatás végéről írtunk, akkor a fő téma azt volt, ki lesz a vásárló. Felmerült a Samsung, majd később az Apple neve is. Olyannyira, hogy a 2017-es év lehetséges eseményeit taglaló írásunkban azt írtuk, hogy a TIDAL szinte egészen biztosan az Apple kezeiben landol majd.

Ugyan az évnek még nincsen vége, de  jó eséllyel ebben tévedtünk. Hétfőn ugyanis az amerikai távközlési óriás, a  SPRINT és Jay-Z közösen bejelentették, hogy az előbbi 30%-os részesedést vásárolt a TIDAL-ban.

sprint_tidal-100705233-large.jpg

Az egyharmadnyi részesedés ára a hírek szerint 200 millió dollár volt ( ezzel  600 millió dollárra értékelve Jay-Z szerelem-szolgáltatását) ás a megállapodás részeként a  TIDAL elérhetővé válik a  távközlési cég 45 millió előfizetője számára ( feltételezhetően bizonyos csomagokban ingyenesen)  sőt, a Sprint előfizetők bizonyos exkluzív tartalmakhoz akár előbb is hozzáférhetnek majd, mint a többi TIDAL előfizető.  

A megállapodás egy fontos- bár kevesebbet hangoztatott része- egy dedikált marketing alap létrehozásáról szól. Ez a 75 millió dolláros alap kizárólag a TIDAL exkluzív tartalmainak marketing támogatásáról szól, és ezt teszi majd lehetővé, hogy  SPRINT előfizetők bizonyos tartalmakat exkluzív élvezhetnek majd.

Hogy a TIDAL számára miért kulcsfontosságú a tranzakció, az egyértelmű. Így, hogy a SPRINT nem szerzett többségi tulajdont a cégben, JAY-z  kontrollja megmarad, a 200 millió dollár pedig egy fontos a túléléshez  elengedhetetlen pénzügyi injekció.

A kérdés innentől fogva már csak az, hogy miért érte, érhette meg a befektetés a harmadik legnagyobb tengerentúli mobil szolgáltatónak? Alapvetően  márka okokból. Az igazán erős  streaming márkák a tengerentúlon már foglaltak egy harmadik vagy éppen negyedik szintű szolgáltatóval pedig pontosan  márka érték okokból nem biztos, hogy megéri összeállni.

Hacsak nem sikerül az egészet egy akvizíció kabátjába bújtatni, mintahogyan a SPRINT tette. Természetesen a befektetés jelentősen magasabb, mint egy hagyományos bundle esetében fizetendő összeg lett volna, ugyanakkor sokkal több szabadságot is ad. Arról nem is beszélve, hogy lehetőséget biztosít a SPRINT számára további befolyása szerzésére vagy éppen egy esetleg nagyobb, teljes akvizíció eseten busásan részesedik majd belőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr8612148769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása