Free Music!

Zenei videókkal tör be a zeneiparba a Facebook

2018. június 14. - Pléh Dániel

A Facebook esetleges zeneiparba való belépésről lassan összeszámolni nem tudjuk annyi alkalommal, annyi lehetséges opciót felvonultatva írtunk. Mindennek ellenére a Facebook eleddig maximum, mint forgalomterelő jelent meg a zeneiparban. Nem vásárolta meg a Pandora-t, se a Spotify-t, de még csak a prémium videómegosztót, a Vevo-t sem  , pedig a világ zeneipara, az élükön a kiadókkal hosszú évek óta vár arra a pillanatra, hogy a Facebook, mint  eleinte a social media, ma már talán az egész internet legmeghatározóbb szereplője  igazán komolyan és érdemben belép a  zeneipari szereplők közé.

facebook-mtv.png

2017, azaz tavaly év vége óta azonban egyre több és egyre egyértelműbb jelei voltak annak, hogy a Facebook, valamilyen formában de a hosszú-hosszú várakozás után, valóban belép a világ digitális zenei piacára.

A kétségek aztán pár hete, szűk fél évvel ez előbbieket követően eloszlóban vannak! A Facebook ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy egy a Musical.ly-hez tökéletesen hasonló zenei-videós megoldással jelenik meg több piacon is.

 

A világ legnagyobb zenei játszótere Kínából

A zene az egyik legnépszerűbb tartalomtípus, sok féle formában, sokféle módon fogyasztjuk, jelenleg leginkább streaming szolgáltatások berkein belül , de a jövőben várhatóan egyre többször más formában is. Sőt, a zene tovább demokratizálódik majd és egyre könnyebben készíthetnek majd abszolút amatőrök is rövidebb, hosszabb zenés tartalmakat.

A Facebook Sync Live névre keresztelt megoldás szinte ponton úgy működik ,mint az azóta kínai tulajdonba került  Musical.ly , azaz  egy élő videó alá kiválaszthatjuk, hogy milyen zenei aláfestést is szeretnénk, ahol aztán a kiválasztott zenei és  az általunk  eljátszott mozdulatok alkotnak egységet.( márha..)

 

Az első és evidensnek tűnő gondolat természetesen az lehet, hogy Mark Zuckerberg cége ezzel a lépéssel a Musical.ly babérjaira szeretne törni. Ez is lehet egy cél, de a fő cél, természetesen ez esetben is a Youtube szarvainak letörése, még ha ez esetben nem is annyira egyértelmű is a párhuzam.  Jelenleg a streaming vagy streaming jellegű szolgáltatások közül ugyanis egyedül a Youtube az, ami érdemi közösségi funkciókat nyújt.  

Ebbe az irányba egy másik, a Facebook Sync Live   indulásával egy időben tett bejelentés jelenti a markánsabb elmozdulást. Ez alapján ugyanis mostantól a Facebookra feltöltött videók alatt a zenék  is hallhatóak lesznek.   A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jövőben amikor a Facebookra feltöltünk egy videót, akkor értesítést kapunk majd arról, hogy az alatta hallható zenei tartalom ( már amennyiben van persze) a Facebook érvényben levő megállapodásai alapján felhasználható-e. Amennyiben igen, úgy a videó a zenével együtt jelenik majd meg, amennyiben nem, akkor pedig hang nélkül.

Folytatódik a Youtube és a kiadók háborúja

A Youtube a legmeghatározóbb digitális zeneipari szereplők egyike, amelynek bevételei sokszorosan meghaladják az összes vetélytárs streaming szolgáltatásét, és amelynek csak a zenei videóit többen nézik meg naponta, mint bármely más zenei szolgáltatás használóinak a száma. Valamikor tavaly tavasszal kezdődött meg az a támadás sorozat, amely teljesen egyértelműen a Youtube ellen irányul, és amelyet a nagy nemzetközi kiadók és jogvédő szervezetek vezetnek.

 

Az, hogy a feltöltött videók a jövőben immár zenét is tartalmazhatnak majd nyilvánvalóan növeli majd a videók minőséégt, ezáltal pedig a megtekintett videók számát és összességében az eltöltött időt a Facebook oldalain.  Egy a (jelenleg még) a hirdetésekből élő cég számára pedig ez a legfontosabb.

Természetesen sokan vitatják, vitathatják, még most is, hogy akkor a Facebook valóban  zeneipari szereplő lett-e? Ők feltételezhetően akkor ismernék ezt el, amennyiben klasszikus, Spotify vetélytárs szolgáltatással lépne piacra Zuckerberg.  Ez azonban komoly hiba lenne! Persze a Facebook, csak úgy, mint Szilícum-völgyi társai, az Apple, az Amazon vagy éppen a Google-  rendelkezik azzal a tőkével, ami ehhez szükséges.  A Facebook, ellentétben azonban a fent említett cégekkel, se nem, hardver, se nem előfizetés , se nem tranzakciós üzletben érdekelt vállalkozás, hanem az online és mobil hirdetésekben érdekelt. Ebbe  képe pedig nem illik bele egy prémium streaming szolgáltatás.

Sok más, a Facebook fő terültét, azaz a kapcsolattartást, üzenetküldést támogató zenei propozició megjelenése ugyanakkor nem csak hogy elképzelhető, hanem valószínű!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr5414032700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása