Free Music!


Ingyen Spotify Tik-Tok mellé

2021. szeptember 20. - Pléh Dániel

Charles De Gaulle sok mindennek elmondható, de zeneipari szereplőnek nem. Sőt, kötve hisszük, hogy 50-70 évvel ezelőtt gondolta volna, hogy híres mondása- Ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére!- 2021-ben a zeneipar kapcsán kerül majd említésre. A helyzet mégis ez, méghozzá nem is…

Tovább

Miért is van szüksége az Apple-nek a nagy szolgáltatási csomagjára?

Az előzetes pletykáknak  szinte maximálisan megfelelve, az Apple bő egy hónappal ezelőtt, szokásos őszi eseményén bejelentette, hogy Apple One néven szolgáltatási csomagot indít. Az Apple One, ahogy arra a korábbi, hivatalosan meg nem erősített értesülések is utaltak, a Cupertinói óriás különböző…

Tovább

Heteken belül érkezik a nagy Apple szolgáltatási bundle

Furcsa- nagyon furcsa- ez leírni, de a 2019-es év meglehetősen rosszul sikerült az Apple számára, zenei szempontból. (minthogyha az Apple televíziós tervei mellett kicsit háttérbe szorul volna az Apple Music, amely indulása után 4 évvel sem, tudta megelőzni a Spotify-t.) És az idei laposabb év…

Tovább

Kérdőjelek a nagy Apple szolgáltatási bundle körül

2019 nem volt túlzottan jó év az Apple Music számára. Ahogyan azt év végi elemzésünkben is írtuk,  minthogyha az Apple televíziós tervei mellett kicsit háttérbe szorul volna az Apple Music, amely indulása után 4 évvel sem, tudta megelőzni a Spotify-t. Az Apple Music helyzete ehhez képest abszolút…

Tovább

Fantasztikus áron jöhet a nagy Apple szolgáltatási bundle- benne zenével

Az egyik legrégebbi Apple-el kapcsolatos feltételezés, a saját TV ( készülék) mellett az Apple zenei szolgáltatások hardverekhez kapcsolása volt. Előbbi még várat magára, utóbbi meg persze,valamilyen szinten eleve megvalósult azzal, hogy az iTunes minden Apple készüléken megtalálható volt , ha…

Tovább

Szuper Spotify előfizetési ajánlat egyetemistáknak

Arról, hogy a Spotify  nem csak és kizárólag audio streaming szolgáltatás szeretne lenni, többször is tanúbizonyságot tett már a svéd cég. Daniel Ek és csapata folyamatosan keresi  az olyan területeket, ahol akár saját tartalmak előállítása, akár együttműködések segítségével, amelyek esetében a…

Tovább

Jön a nagy Apple szolgáltatási bundle

2019 minden bizonnyal meghatározó év lehet majd az Apple életében, némi túlzással azt is írhatnánk, hogy jó eséllyel jövő ilyenkor már majd egy olyan Apple-ről beszélhetünk, amely nagyon sok mindent elhagy abból, amit anno Steve Jobs létrehozott.    Kezdésként minden jel…

Tovább

Gigantikus Spotify megállapodás

A Spotify a streaming piac vezető szereplője és minden számítás szerint még meglehetősen hosszú ideig az is marad majd. A svéd cég ugyanakkor alapvetően audio streaming szolgáltatókánt ismert- méghogyha ezen változtatni is szeretne- és mind méretben, mind üzleti modelljét…

Tovább

Az Amazon a legnépszerűbb streaming szolgáltatás az USA-ban

Az Amazon Prime Music tavaly nyári indulása nem kavarta fel különösebben a digitális zeneipar vízét, ami egyrészt köszönhető annak, hogy nem szabványos streaming szolgáltatásról  volt/van szó. Az Amazon Prime Music ugyanis nem egy klasszikus értelemben vett streaming szolgáltatás, hiszen az Amazon…

Tovább
süti beállítások módosítása