Új utakon az MTV(is) !!

2007. augusztus 24. - Pléh Dániel

Többször írtunk már itt, ezen oldalakon is arról, hogy mi fog előreláthatólag történni az Apple, és az iTunes abszolút domináns paci szerepének letörése érdekében Jelölt (volt) az Amazon, a Myspace, önjelölt kihívó (volt?) a Microsoft, vagy éppen az Urge.

Az Apple által kijelölt útvonal egyértelmű, a sikerrecept megvalósítása a gyakorlatban azonban már közel sem ennyire triviális.

 

A legújabb „párost" aki az Apple trónjára tör, két, eddig is a digitális zenei harctéren edződő szereplő, az URGE kudarcát ezzel hivatalosan is beismerő MTV, valamint a saját előfizetés alapú szolgáltatásával egyre inkább a Napster mögé szoruló Rhapsody alkotja.

 

Az MTV oldaláról az URGE elhagyása érthetőnek tűnik, hiszen a szolgáltatás a Microsoft Zune megjelenés óta mindkét fél részről elhanyagolt volt, a Realnetworks részvétele ellenben meglepő.

 

A két mammutcég összefogásában az MTV egyrészről készpénzzel, 320 millió dollárral száll be, másrészt URGE előfizetőit is visz a közös cégbe, Rhapsody America névre hallgató cégbe. A cégbe, amelybe természetesen a Rhapsody is visz saját előfizetőit, és a cégbe, amelynek többsége tulajdonosa is a Realnetworks lesz.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr18635246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.