Az EMI digitális stratégiájának sikere

2007. szeptember 15. - Pléh Dániel

Az EMI és az Apple együttműködéséről korábban írtunk már, s az első értékesítési adatok kielemzésén is sikeresen túljutottunk már. Azt azonban, hogy mindez globálisan segített-e az EMI amúgy meglehetősen sanyarú helyzetén, eleddig nem vizsgáltuk. Most bepótoljuk!

Amint az a grafikonon is látható, a 2007 májusa és júliusa között eltelt időszakban az EMI piaci részesedése, a többi nagy kiadóhoz viszonyítva mutat némi növekedést, vagy legalábbis a piaci részesedés csökkenésének megállását. Amint az a diagrammon látható, a hagyományos CD eladások tekintetében tovább folytatódott az EMI piacvesztése. Ellenben a digitális szegmensben messze a legmagasabb növekedési ütemet (közel 5%-ost a vizsgált időszak alatt)

Csak magát a digitális eladásokat vizsgálva megállapítható, hogy valamennyi kiadó, kivéve a SONY BMG-t növelni tudta digitális eladási számait. A növekedés mértéke nagyjából megegyező, két százalékos volt.

Ha egyszerre vizsgáljuk a hagyományos eladásokat, a digitális eladásokat, valamint az összesített eladások alapján felálló piaci részesedést igen feltűnő, hogy az EMI mindhárom vetélytársa esetében mindhárom szegmens egy irányba változott, azaz, ha valamelyik kiadó növelte digitális részesedését, akkor a teljes piaci részesedése is növekedett.

Hogyha a május és augusztus közötti adatokat nézzük, akkor az EMI digitális stratégiájának a sikere még inkább szembeötlő. A cég piaci részesedés vesztése megállt, a digitális albumok terén pedig növekedést regisztrálhattak.

A stratégia sikeres tehát egyértelmű, ugyanakkor az is bizonosnak tánik-amit egyébként a piaci elemzők a döntés meghozatalakor is emlegettek- hogy digitális stratégiájának a hosszú távú sikere és konzekvens végigvitele nélkül az EMI bukásra van ítélve, mint kiadó!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr73635250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.