2008 az Imeem éve lesz?

2007. december 26. - Pléh Dániel

Az utóbbi időben egyre gyakrabban esett szó arról, hogy a zeneipar, illetve a zenei tartalmak monetizálásának legjobb, és leghatékonyabb módja, hogyha a végfelhasználók számára ingyenesen tesszük elérhetővé a tartalmak meghallgatási lehetőségét, miközben a reklámbevételekből a tartalomtulajdonosok (azaz a kiadók) is részesülnek.

A modell alapjában véve még újszerűnek sem mondható, hiszen a last.fm vagy a Pandora hasonló alapokon nyugszik, mégis a legújabb szolgáltatások, a Lala vagy az Imeem különös figyelemmel övezve kezdték, kezdhették meg pályafutásokat.

 

Jelen bejegyzésünk alanya az Imeem 2004 nyarán alakult, azzal a céllal, hogy az oldal tagjai minden zenével kapcsolatos tartalmat (zenék, videók, blogok, playlistek) megoszthassanak egymással. A site 2004 óta folyamatos fejlődésen ment keresztül, s több mérés szerint az elmúlt év legdinanamikusabban növekvő közösségi szolgáltatása volt.

Mint minden user generated tartalmat (ki) használó site esetében, úgy az Imeem esetében is a jogi kérdések, illetve a tartalomtulajdonosokkal való megállapodás kulcskérdés volt a működés, és a növekedés hosszútávú stabilizáláshoz.

Mindezt az Imeem az elmúlt egy évben a last-fm-hez hasonlóan lezárta. Először a Warner Musiccal, majd a SONY BMG-vel és az EMI-al, végül pedig napokban a Universal-al hozták tető alá a létfontosságú megállapodást.

Minden adva van most már tehát ahhoz, hogy az eddig kevéssé (el)ismert Imeem a 2008-as év egyik üstököse legyen a zenei közösségi piacon. Mit válaszol vajon erre a Lala??

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr66635212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.