Az elmút egy év sok más egyéb mellett arról (is) szólt, hogy a zeneipari szereplők, de leginkább a kiadók egyre aktívabban (elkeseredettebben?) próbáltak új és működőképes üzleti modelleket találni. Ide sorolható a DRM eldobása, melyet az EMI vállalt el elsőként, ide sorolható Doug Morris és a Universal Nokiával közös direktívája, vagy a SONY BMG különböző formátumban megjelentetett albumai.  

A sorból szinte fájdalmasan hiányzott a Warner Music, amely azonban az elmúlt napok eseményei alapján feltétlenül a lista élére kívánkozik.  A hajdan szebb napokat látott kiadó, extravagáns vezetője Edgar J Bronfman egy igaz iparági veteránt, a Geffen records hajdani vezetőjét Jim Griffint bízta meg. három éves mandátummal annak érdekében, hogy egy forradalmian új megoldás révén növelje drasztikusan a zeneipari bevételeket.

A modell első hallásra egyszerű, és szerethető: az internetezők, egy fix, az internetszolgáltatóknak fizetendő havidíjért cserébe ingyenesen, és korlátlan mennyiségben tölthetnének le zenéket az internetről.  

A mögöttes gondolat kétirányú: egyrészt a kiadók szemében réges-régóta a fájlcserélés, és ennek eszköze, maga az internet valamint az internetszolgáltatók jelentik a legfőbb ellenséget. Másrészt pedig az elmúlt évek hagyományos és digitális zeneterjesztési modelljei alapján egyértelműnek tűnik, hogy a zenei tartalmak, min individuális elemek, önmagukban a legritkább esetben piacképesek. A zene, min tartalom vagy szolgáltatás az, amely az internetezők érdeklődését felkelti, leköti.   

Könnyen lezárhatnánk az írást annyival, hogy mint a legtöbb az elmúlt évben felszínre került kezdeményezés sorsát, ezt is az idő fogja eldönteni.  Jelen esetben ugyanis nem erről van szó. Valamennyi a bejegyzés elején említett nemzetközi kiadói útkeresésben egy közs pont van: az a lá carte fizetésről az előfizetés alapú modellek felé való elmozdulás. Ezt tűzte ki célul maga elé a jelenlegi domináns online szereplő, az Apple is. Azonban egy ilyen jellegű szolgáltatás csak és kizárólag abban az esetben lehet sikeres, hogyha telje vagy közel teljeskörű tartalmat biztosít, nem csak hogy a major, hanem a független kiadók repertorárjából is. A jelenlegi útkeresésesek azonban pont ez ellen hatnak, és inkább arra utalnak, hogy megindult a nagy kiadók, mint zeneletöltő szolgáltatók megjelenése a piacon, amely egy hosszú, és véres a tartalomtulajdonosok, és a digitális zeneforgalmazók között háború kezdetét is jelentheti.