A QTRAX feltámadt!

2008. május 18. - Pléh Dániel

Januárban, a MIDEM idején rengette meg a zenei világot a QTRAX, bejelentésével, mely szerint ingyenes, hirdetés alapú zenei szolgáltatás indít, valamennyi nagy nemzetközi major kiadó részvételével. A hír villámgyorsan járta körbe a világot, zeneletöltők  százezrei szemében csillant fel a remény, s zeneipari szakemberek tucatjai kezdték harsogni egy új éra kezdetét. Ez az új éra mintegy 5 napig tartott, ugynais a nagy kiadók sorban jelentették be, hogy még csak a tárgyalások érdemi szakaszáig sem, jutottak el a céggel, nemhogy esetleges megállapodásokig...

Az új érából pillanatok alatt gyakorlatilag gazdasági bűncselekmény(?) lett, az összes, egyénként nagynevű pártoló művész kihátrált mögüle, hiába hangoztatták a cég képviselői, hogy a tárgyalások folynak, és a szolgáltatás valóban piacra fog lépni.

Aztán mintegy 5 hónap elteltével, főnixmadárként feltámadva poraiból újból megjelent a hírekben a QTRAX neve. Először e legnagyobb (és emiatt legnehezebb tárgyalópartner) kiadóval, a Universallal, illetve a BMG Publishing-al, majd ezt követően a Warner Musiccal.

 Ami érdekes, hogy ellenben, a januári, hangzatos bejelentéstől, most a megállapodások tényéről csak maguknak  a kiadóknak a sajtóközleményeiből értesülhettünk.

 

A tárgyalások lezárulta természetesen örömteli tény, hatalmas kérdés ugyanakkor, hogy a januári események hogyan fogják befolyásolni a szolgáltatás indulását, majd pedig jövőjét.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr70635159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.