Komoly kérdőjelek a mobilzenével kapcsolatban!

2008. július 27. - Pléh Dániel

A CD eladások rohamos és drámai csökkenésének ellensúlyozását a digitális zenei bevételek nem tudták, tudják ellensúlyozni, ez fájdalmas, de egyre nyilvánvalóbb és elfogadottabb tény. Azon ellenben, hogy mindez az online vagy a mobilzenei bevételek elmaradása miatt van így, már közel sem akkora az egyetértés az iparági szakemberek között. Az elmúlt hetek, napok bejegyzéseiben az online zeneterjesztés legégetőbb problémáit részletesen körüljártuk, most tehát a mobil oldalon a sor!

A mobilzeneterjesztést egy-másfél évvel ezelőtt a legtöbb zeneipari szakember, mint a digitális bevételek megmentőjét vízionálta, valljuk be nem is ok nélkül. A mobiltelefonok fejlődési trendje egyértelműen a minél gazdagabb funkcionalitás, a mobiltelefon, mint szórakoztató eszköz irányába mutattak, s ezen eszközön az egyik kiemelt terület a zene volt.

Az Emarketer legfrissebb elemzése szerint 2008 3.3, 2099-ben pedig 4.5 milliárd dollár fog kitenni a mobilzenei eladások értéke. Ez az adat önmagában akár bíztatónak is mondható, ellenben az M:metrics adat, amely szerint az amerikai mobiltelefontulajdonosok mindössze 5.7%-a hallgatott zenét mobiltelefonján. A zenék többségét pedig a PC-jükről töltötték át mobiltelefonjukra. Ez az arány ugyanakkor drámaian javul az okos telefon készülék tulajdonosok (54%) illetve az iPhone tulajdonosok (74%) körében.

Az Emarketer előrejelzése szerint a közeljövő nagy ígérete mobil területen a hirdetés alapú szolgáltatás lehet, amely esetében az elkövetkezendő 5 év során éves szinten 50% feletti növekedést vár a kutató cég. Mindezzel ellentétben, az előfizetéses mobil zenei szolgáltatások növekedése és térnyerése egyre kevésbé valószínű. Napjainkban már a szakértők legnagyobb hányada úgy gondolja, hogy az igazén népszerű, mobilzenei alkalmazások a különböző ingyenes, a zenefelfedezést elősegítő és támogató alkalmazások lesznek, mint a Pandora vagy a Last.fm.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr95635123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.