Itt a Comes with Music okostelefonja is!

2008. október 13. - Pléh Dániel

Hosszas várakozás, egyeztetések után, október első napjaiban elindult hivatalosan, mind a 4 nagy major kiadóval és mintegy 5 millió a fedélzeten a Nokia zenei szolgáltatása a Comes With Music.

 A szolgáltatással egy időben a finn mobiltelefongyártó megjelent a piacon új, iPhone konkurensnek szánt készülékével az Xpress Music 5330-al. A készülék és az előfizetéses szolgáltatás együtt (is) megvásárolható, 130 fontos áron.

A Nokia fejlesztői mindent megtettek, hogy a lehető legkönnyebbé és gyorsabbá tegyék a zenék mobil telefon és PC közötti másolását, kiírhatóságát. Mitöbb, a szolgáltatás (melyet a telefonhoz kapott kóddal lehet aktiválni) első évében az Over the air letöltések ingyenesek.  

Ha egy picit a színfalak mögé nézünk, a Nokia magához mérten igen-igen bátor vállalkozásba kezdett. A finn cég eleddig ugyanis elsősorban az olcsóbb,alacsonyabb képességű telefonok piacán volt egyeduralkodó, oda gyártotta telefonjait, a Comes with Musichoz gyártott készülék, elődje, az Xpress Music volt az első ún. médiatelefon amely elhagyta a Nokia gyártósorait.

A misszió lényegét nem nehéz megfogalmazni: Elérkezettnek látták az időt a cég főhadiszállásán, hogy megtörjék az Apple hegemóniáját a zenei tartalom és a zenelejátszók piacán. Nem tudni mi történt volna, hogyha maga az Apple nem tör be az eleddig a Nokia által dominált mobiltelefonpiacra, de a jövő szempontjából igazából ez már nem is lényeges.   

A Nokia modelljének a lényege az ingyenes zenemegismerés és a fizetős zeneletöltés kombinálása. (Ebben az értelemben a MySpace Music és a finn cég szolgáltatása sok tekintetben rokon egymással. ) Fontos lépés ez a tartalompiac irányába, más kérdés, hogy nem biztos, hogy nem túl késő-e.

Sikeres lehet a szolgáltatás? Nagyon sokrétű a kérdés. Még mindig komoly kétségek vannak afelől, hogy az előfizetéses szolgáltatásokra érett-e már most annyira a piac, hogy azok valóban üzletileg is megérjék üzemeltetőiknek, ne csak a kiadóknak.  

Mindezen felül pedig le kell(ene) küzdeni a felhasználók alapvető eltántorító tényezőit az előfizetéses szolgáltatásoktól, úgymint a zene tulajdonlása, kiírhatósága, maximális hordozhatósága. S ezekben bizony a Nokia szolgáltatása is elégtelenre vizsgázik, hasonlóan minden korábbi ilyen jellegű szolgáltatáshoz.



 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr4691725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.