Eljött az ingyenzene ideje!!

2008. november 09. - Pléh Dániel

A 360 fokos üzleti modellekről többen, többször is elmondták, hogy a jövő zeneterjesztésének mintáját jelentik. Ezért kísérte kiemelt figyelem amikor a Live Nation sorra írta alá ilyen jellegű megállapodásait napjaink legnagyobb sztárjaival.

Szűk egy évvel ezelőtt a nagy kiadók ezeket a megállapodásokat még feleslegesenk tekintették, a zeneipar kiadóellenes oldala pedig pont az olyan jellegű megállapodásokat tartotta a nagy kiadók végének a kezdetét.
 

Most, 2008 novemberére azonban nagyon változott a helyzet. A Live Nation 360 fokos megállapodásai, a jelenlegi pénzügyi, és a várható gazdasági világválság miatt inkább tűnnek rendkívül kockázatos befektetésnek, művészekbe, mint a zeneipart forradalmasító üzleti modellnek. A korábban olyannyira elzárkózó kiadók közül, a Warner Music új előadói esetében pedig már csak ilyen jellegű szerződéseket hajlandóak kötni! Indoklásuk szerint ugyanis a drasztikusan csökkenő CD eladási volumenek mellett kizárólag ebből mér nem tudnak megélni (mily meglepő fordulat..), s a 360 fojkos modell segítségével flexibilesebben tudják majd kezelni az zenei tartalmak kezelését, kaér promóciós célokra is.  Meglepő fordulat? Teljes mértékben.

 

A háttérben meghúzódó indokok azonban még érdekesebbek lehetnek. Az idei év során a CD eladások minden eddiginél nagyobb mértékben süllyedtek, a digitális szintér nem növekszik olyan ütemben, mint amilyen ütemben azt mindenki -többek között a kiadók is- várták, remélték. S mindezt mintegy tetézve a digitális üzleti modellek közül egyre inkább azok hódítanak, ahol a tartalomért nem a hallgató/vásárló fizet, hanem a hirdetők, vagy a zenét, mint tartalmat felhasználó szolgáltató.   

 A  360 fokos modell ilyen szintű elterjedése esetén pedig a kiadók újra tudják majd magukat pozícionálni a zenei értékláncban, az előadók meg választhatnak majd, hogy velük, az ő brutális marketing erejüket felhasználva, de a bevételek részükre történő teljes átengedésével próbálnak befutni, vagy a maguk útját járják. Valljuk meg, a többség nem ez utóbbi mellett fog dönteni...joggal…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr19758336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.