A MobilDRM is eltűnik végre!

2009. március 15. - Pléh Dániel
A világgazdasági válság ellenére úgy tűnik, a mobilzenei piacon izgalmas és eseménydús év elé nézünk.  A Nokia, szerdai bejelentése után a Vodafone is komoly bejelentésre készül, a Reuters információi szerint.
 
A mobilszolgáltató, egyelőre meg nem erősített információk szerint a 4 közül 3 major kiadóval (Universal, SONY BMG,EMI) már megállapodott, s a negyedikkel, a Warner Music-al is előrehaladott tárgyalásokat folytat   a DRM mentes dual delivery  (PC-n és Mobilon egyaránt igénybevehető) szolgáltatás, nyári indításáról.
 
A szolgáltatás ha megvalósul hatalmas változást hoz majd a mobil és a PC-n keresztül való zeneterjesztésben, hiszen a DRM eltűnésével valódi átjárásra lesz lehetőség a kétféle eszköz között.  
 
Mindezzel  egyúttal a Nokia is lépéskényszerbe kerül, hiszen Comes With Music, előfizetéses szolgáltatása a hírek szerint elémartad sikerében a várakozásoktól, s a Vodafone DRM mentes szolgáltatásának megjelenésével az előfizetéses szolgáltatást is DRM-teleníteni kellene. Erre azonban a kiadók jelenlegi álláspontja szerint minimális az esély.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr51998746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.