A streaming szolgáltatások tündöklése és bukása II-Imeem.com

2009. április 15. - Pléh Dániel

A streaming szolgáltatások jelenét és jövőjét bemutató sorozatunk első része kényszerűen, de már megtörtént, a Spiralfrog bezárásról szóló írásunkkal. Most kezdődő soroztatunkban a többi piaci szereplő helyzetét igyekszünk  bemutatni, illetve egy összefoglaló írás keretében a streaming szolgáltatások mögött rejlő üzleti modell vesszük majd górcső alá.
 
 
Mai alanyunk, a tavalyi év egyik legdinamikusabban növekvő streaming site-ja, az Imeem, amelyben egy major kiadó, a Warner is tulajdonos informácók szerint bezárás közeli állapotban küzd életéért.
 
A bezárásról szóló információkat a cég visszautasította, ugyanakkor a 70 fős gárda mintegy 10%-al való csökkentését elismerték (Ami valljuk meg a jelenlegi gazdasági környezetben tulajdonképpen bevett megoldásnak mondható)   
 
A céghez közel álló informátorok szerint a bezárást a kiadók kezdeményezik, kezdeményezhetik, ugyanis a szolgáltató mintegy 30 millió dollárnyi stream díjjal tartozik nekik. A probléma és a tartozás oka ebben az esetben is a már megszokott: a kiadóknak, megkezdett streamenként fizetendő 1 dollárcentes stream díj úgy okoz elképesztő méretű streamdíjakat, hogy azokhoz nem párosulnak médiasales bevételek.
 
A szolgáltatás jövőjével a legsötétebb árnyékot maga a jellege veti fel. Havi mintegy 1 milliárd(!!)  dalmeghallgatással és az ezzel járó mintegy 10 millió dolláros stream díjjal gyakorlatilag saját magát fojtja meg. Pontosan ezért hangsúlyozzák az Imeem-nél is, hogy a hirdetésen alapuló modellen felül újabb, inkrementális bevételi lehetőségekkel kecsegtető szolgáltatások indításán gondolkoznak, úgymint fizetős letöltési lehetősége a létrehozott playlsiteknek,csengőhanfok, illetve koncertjegyertékesítés.
 
Mindez természetesen üdvözlendő, ugyanakkor nagy kérdés, hogy a digitális zeneterjesztés talán legerőforrásigényesebb és egyben legerősebb versennyel bíró szegmensében ez mire lesz elég.. Ha szavaznunk kéne sajnos a voksunkat a semmire tennénk…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr111028063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.