Sikertelen az iTunes áremelése!

2009. április 19. - Pléh Dániel
Az iTunes első, emelt árú hetének adatait érdemes egy kicsit részletesebben szemügyre vennünk, úgy tűnik ugyanis, hogy a piac hamar és egyértelműen regált a kiadók által kikényszerített lépésre.
 
A riportok szerint, az emelt árú dalokból 12%-al kevesebb fogyott, mint az előző héten, miközben a változatlan áron hagyott tartalmakból 10%-al több fogyott, s a teljes forgalom is 3%-al nőtt. Magyarul trhát, emelkedő eladási adatok mellett, a vásárlók a drágább tartalmakból nem ,vagy kevesebb vásároltak.
 
A klasszikus vásárlói reflexek tehát azonnal, türelmi idő nélkül életbe léptek. A látogatók pontosan tisztában annak azzal, hogy a jelenleg még drágább tartalmak idővel olcsóbbak lesznek. Addig pedig meghallgatják őket valahol egy ingyenes streaming site-on vagy a kiadók számára legrosszabb verziót feltételezve, letöltik őket.
 
Talán még nagyobb probléma, hogy a bevételek odalán a múlt hét magasabb volt az előző hétnél, azaz a vaskalapos felfogás képviselői akár azt is mondhatják, hogy az alapcél (a friss tartalmak drágításával inkább az albumvásárlás felé terelni a vásárlókat) sikeres, s folytatni kell. ..

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr161075079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.