Bajok a google zenei szolgáltatása körül

2010. január 16. - Pléh Dániel

A Lala Apple általi felvásárlása mindazon felül, hogy az iTunes jövőbeli felépítését és nagyban befolyásolja, a piacon nem rég megjelent, Google zenekereső szolgáltatásra is hatással van a jelek szerint.  

 
Egyelőre ismeretlen okokból ugyanis a találatokban a Google elkezdte a MySpace oldali találatokat előtérbe helyezni. A lala-beli találatok is elérhetőek, ugyanakkor csak a MySpace találatai után.
 
A találati listák módosításával kapcsolatban, az Apple-Lala megállapodást követően több alkalommal és megkérdezték a Google termékmenedzsmentért felelős alelnökét, aki a kezdetekben azt hangsúlyozta, hogy a találati listákból a felvásárlás ellenére sem fognak kikerülni a Lala találatai (ez igaz is), később pedig a listák változásával szembeállítva, viccelődve azzal próbálta elütni a kérdés élt, hogy a lala-s csapat minden valószínűség szerint inkább a költözéssel van elfoglalva…
 
A Google kommunikációjából, illetve a lépés drasztikusságából az olvasható ki, hogy ők maguk is meglepődtek a stratégia partner felvásárlásán, s onnantól kezdve már a klasszikus menedzsment gépezet lépett életbe. A klasszikus menedzsment gépezet pedig nem nagyon gondolkodott, azonnal ott támadott, ahol csak lehet. Mindezzel persze saját magának is ártva, hiszen az eredeti koncepció pontosan az volt, hogy a két stratégiai partner tartalmát a keresés által mintegy összegezve nyújtanak teljes kínálatot a zenét keresők számára.
 
A keresőóriás számára így két út kínálkozik: Vagy talál a Lala helyett egy újabb stratégiai partnert, akivel teljessé teheti kínálatát, vagy nem teljes kínálattal, egy partnerral próbálkozik, s majd kudarcot vall…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr651631658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.