Zenei szolgáltatást indít a HP

2010. január 30. - Pléh Dániel

Az elmúlt hét híre semmiképpen sem meglepő módon az Apple új tablet PC-je volt. Némileg ennek hátterében ugyanakkor a világ legnagyobb PC gyártója, a HP is bejelentette, belép a tartalompiacra.
 
A cég sajtóközleménye szerint a szolgáltatás a HP 16 PC típusa közül 10 esetében előre telepítve lesz, 10 európai ország esetében. A Musicsation névre keresztelt szolgáltatás 14 napos ingyenes kipróbálási lehetőséget biztosít, utána pedig mintegy 10 eurós havidíj ellenében kínál majd korlátlan zeneletöltési lehetőséget a PC vásárlók számára. A 10 eurós havidíj ellenében az előfizetők havi 10 dalt, MP3 formátumban  is letölthetnek majd.
 
A szolgáltatás alapján a brit Omnifone megoldásszállító biztosítja majd, így ellentétben az egyesült államokbeli megoldással, nem egy stratégiai partnerrel alakítanak ki együttműködést, hanem saját branded szolgáltatást alakítanak ki.   
 
A HP célja, nem is titkoltan a digitális zenei piacot teljesen uraló iTunes legyőzése, ami első hallásra nem kicsit tűnik ambiciózus elképzelésnek, ugyanakkor az európai piacot illetve a HP PC piaci részesedését  tekintve már mindez közel sem tűnik lehetetlennek. Nem tűnik lehetetlennek, még akkor sem, hogyha maga a szolgáltatáskoncepció egyáltalán nem egyedi, és több, fontos felhasználói elvárásnak nem felel meg. (pl. teljes és korlátlan hordozhatóság..)  
 
Nagyobb gondot jelenthet maga az időzítés, illetve a platform. Az időzítés, hiszen több, európai hardvergyártó- elég ha csak a Nokiéra gondolunk-  már belépett a tartalompiacra, tübb-kevesebb sikerrel. A csak PC-n elérhető zenei szolgáltatás pedig az egyes hardverplatformok egymás felé konvergálásának és a hordozhatóság egyre inkább előtérbe helyeződésének  időszakában kevésnek tűnik.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr631707677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.