2010 a zenei forradalom éve

2010. február 14. - Pléh Dániel

2009 a streaming zene szempontjából fekete év volt, ez teljesen egyértelmű. A gazdasági válság mind az ilyen jellegű start-upok finanszírozásában résztvevő befektetők lehetőségeit, mind a reklámpiacot, mind magukat a fejlesztő cégeket érzékenyen érintették.

A válság azonban enyhülni látszik, akik megmaradtak, azoknak a pénzügyi helyzete biztosnak mondható, illetve magukba olvasztották azokat, melyeknek a koncepciója jó, de a pénzügyi helyzete ingatag volt, s mindemellett a digitális zenefogyasztása streaming modellek felé halad.
 
Azok felé a streming modellek felé, ahol ideálisan keveredhetnek a klasszikus, on demand jellegű, illetve a hagyományos rádiók webes megfelelői, véletlen, alapvetően stílus alapú streamfolyamokkal. Az internetezők egyszerre szeretnék mindkettőt igénybe venni, hangulatuktól függően, vagy egy adott albumot vagy egy adott dalt szeretnének meghallgatni vagy néha csupán zenei stílusok mentén szeretnének újabb és újabb tartalmakat megismerni.
 
A Spotify elindulása óta a zenei marketingesek és szakértők figyelmének középpontjában helyezkedik el. Az alapkoncepció szinte tökéletesnek mondható, ugyanakkor a kollaboratív ajánlók, illetve a közösségi funkcóik terén még van mit javulnia Daniel Ek csapatának. Igéretük és terveik szerint 2010-ben a legnagyobb hangsúlyt pontosan erre a két szegmense kívánják helyezni.
 
 
 
 
 
Az anno alapvetően zenei blogok összességeként indult, s szép lassan zenei szórakoztatóközponttá váló MOG és streaming szolgáltatása is az ígéretes jelöltek között van, hiszen zseniális funkciókat kínál, egyszerű a kezelőfelülete és nem is drága.  
 
 
A Myspace, vezérigazgató váltás után, de ugyanazzal a zenei csapattal, az Imeem integrálása révén emelhet még egy szintet a szolgáltatási színvonalon és kezdheti el dominálni alapvetően az amerikai piacot és várni, a Spotify belépését oda (is).
 
S ne feledkezzünk meg a piac már*más ősréginek mondható szereplőjéről, a hatalmas médiacég részéneként való létezés minden előnyét és hátrányát élvező Last-Fm-ről sem. Akiknek nincs is igazén szükségük új fejlesztésekre, olyan jól működik a jelenlegi struktúra.
 
 
 
S ha mindez nem lenne elég, vigyázó szemünket (féli) feltétlenül tartsuk az Apple-n, s ne lepődjünk meg, ha még az év során valami egészen megdöbbentően új szolgáltatással lépnek piacra, sokkolva ezzel hosszú időre a többi szereplőt.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr371730444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.