Év végén indul a Google zenei szolgáltatása

2010. szeptember 05. - Pléh Dániel

Mint ahogyan a nyár elejei pletykák jósolták, a Google a jelenlegi, alapvetően keresés orientált szerepénél jóval mélyebb és összetettebb szerepet vállal majd a digitális zenei világban, az elkövetkezendő hónapokban induló zenei szolgáltatásával.

A nyár elején a Mountain View-i cég még nem árult el túlzottan sokat a készülő szolgáltatásról, de azt már akkor tudni lehetett, hogy az Andorid telefonok tulajdonosai lesznek majd az elsődleges célcsoport.
 
A zenei piacra való belépés úgy tűnik kulcsfontosságú mind a keresőóriás, mind a kiadók számára, persze más és más okból. A Google számára alapvetően az Android operációs rendszer piaci részesedésének növelése érdekében, valamint azért, hogy belépjen a digitális tartalompiacra. A zenekiadók számára pedig egyértelmű a cél: csökkenteni az Apple-től való függést.
 
A digitális zenei piac 80%-t továbbra is az iTunes ökoszisztéma aratja le, így Steve Jobs abszolút monopol szereplőnek számít a piacon, melyet az elmúlt években az árak megszabása során fel is használt. A kiadók lázasan keresték azt a partnert vagy partnereket, melyek révén a függést csökkenthető, de igazén jó megoldást a mai napig nem sikerült találniuk, annak ellenére, hogy olyan óriások léptek be a digitális zenei piacra mint az Amazon.  
 
Az elképzelések szerint a cég az operációs rendszerének következő, év végén várható verziójába integrálná zenei szolgáltatását. A pontos temékkoncepciót illetően még folynak a tárgyalások a kiadókkal, a  tisztán streaming modell ugyanúgy elképzelhető, mint  egy streaming és letöltést is kínáló modell vagy pusztán letöltéses modell sem kizárt, arról nem is beszélve, hogy elképzelhető, hogy az előfizetés ára már magába a készülék árába lesz beépítve. A pontos termékkoncepciót jelentősen módosíthatja az a tény, hogy a Google a nyár első napjaiban megvásárolta a  Simplify Media-t, melynek technológiája lehetővé teszi, hogy a PC-n tárolt , DRM- mentes zenei tartalmakat a különböző platformok között megosszuk. A technológia minden multiplatform cloud computing alapú szolgáltatás alapja, hiszen lehetővé teszi a különböző eszközökön, ugyanazon tartalmak elérését, a jelenleg szükséges hosszú szinkronizációs folyamatok nélkül. S amennyiben a Google valóban ezt az irányt kívánja előtérbe helyezni, úgy a Simplify Media megoldásának köszönhetően nem kell kiadói jogdíjakat sem fizetnie, hiszen az egyes készüléktulajdonosok saját zenei tartalmait osztják meg, saját maguk számára. Ez persze pontosan az a modell, amiről az Apple is tárgyalt(t) a kiadókkal, minimális sikerrel, úgyhogy a Google és a kiadói oldalról egyaránt érkező pozitív jelzések alapján  feltételezhető, a Moutain View-beli cég egy olyan modell kialakítására törekszik, amely a fentieket lehetővé teszi, de a kiadók számára is elfogadható.  Ezt a feltételezést továbbgörgetve a legvalószínűbbnek azt tűnik, hogy bizonyos jogdíjak már esetleg magába az operációs rendszer árába bele lesznek építve.
 
Az optimizmus mindenestre mind a Google, mind a kiadók oldalán megvan, s nem is alaptalanul. Az Android operációs rendszert használó mobiltelefonok eladásai az első félévben felülmúlták az iPhone eladásokat. A mobiltelefonokat pedig egyre többen (10 vásárlóból 4, iPhone-ok esetében 6) használja zenei tartalmak tárolására, 13%-uk pedig mindezt fizetős streaming szolgáltatások keretében teszi.  
 
Úgy tűnik tehát, hogy egy egyre sikeresebb,a zenék terjesztésére  alkalmas platformon kíván megjelenni a Google. A siker tulajdonképpen egyetlen dolgon múlik: Sikerül-e a kiadókkal olyan megállapodást tető alá hozni, melynek segítségével elfogadható árin, valóban használható terméket hoznak létre. Ha igen, akkor nem kérdéses, hogy egy az iTunes babérjait komolyan megtépázni képes szolgáltatásról van szó. Ha nem, akkor viszont a kudarc garantált, mind a Google, mind a kiadók számára.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr142271856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.