Totális háború a Vevo és az MTV között

2010. október 17. - Pléh Dániel
A videóklipek napjainkban a webes szórakoztatás egyik központi elemét jelentik, még úgy is, hogy az üzleti modellek, -legoptimistábban fogalmazva is- még kidolgozatlanok. A  zenei videóklipekben  rejlő potenciál miatt gyakorlatilag minden nagyobb médiavállalkozás valamilyen módon megpróbál ezen a piacon mozgolódni.
 
 Az igazán heves verseny úgy tűnik a zenei videóklipek kitalálója, a trendekhez ha lassan is de alkalmazkodó MTV  valamint a  webes videóklip, mint termék létrehozója és a piac vitathatatlan egyeduralkodója a Youtube, illetve annak zenei videóklipekre szakosodott brandje a Vevo között zajlik.
 
 Az MTV- nyilván nem véletlenül- az első  olyan adatok alapján, melyek az ő vezetését mutatta be, kikiáltotta magát a leglátogatottabb zenei oldalnak. Az adatok még így is meglepőnek, az MTV számára pedig bíztatóak voltak, hiszen hirdetési szempontból valóban a teljes site látogatottság számít.
 
 Ha a videóklip megtekintéseket vesszük alapul, akkor azonban a Vevo (s nem a Youtube!) első helye megkérdőjelezhetetlen! A Comscore ugyanazon időszakra vonatkozó adatai alapján a Vevo 49 millió havi látogatójának 96%-a legalább egy videót meg is tekintett, így több, mint 46 millió videómegtekintést regisztrálhatott az oldal. Ez a szám pedig több, mint kétszerese az MTV oldalán rögzített videómegtekintéseknek.
 
 
Ha csak a videükat tekintjük-és nem csupán a megtekintéseket, hanem a videó tartalmakhoz kapcsolódó látogatási adatokat-  akkor a Vevo első jele nem igazán kérdőjelezhető meg. A kérdés sokkal inkább az, hogy ez esetben nem a körtét próbáljuk-e az almával összehasonlítani? Az MTV sokkal inkább tekinthető egy klasszikus értelemben vett, multifunkciós zenei szórakoztató központnak, míg a Vevo egy szinte kizárólag csak a videóklip tartalmakra épülő oldal.  
 
Hosszú távon ugyanakkor a két oldal miden valószínűség szerint egymás felé konvergál majd-ennek a jelei mér most is észlelhetőek- azaz az MTV egyre több videó tartalommal operál majd, míg a Vevo a szöveges tartalommal is próbálja majd színesíteni kínálatát. Hirdetői szempontból ugyanis a két vetélytárs oldal már most is egy szegmensbe tartozik, így a reklámköltéseket egymás elől veszik el.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr742308746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.