A Beatles katalógus az iTunesra költözik

2010. november 16. - Pléh Dániel
24 órája még mindenki a jövő új zenei szolgáltatásáról álmodozott és vizionált. Ma reggelre azonban kiderült, a valóság ennél sokkalta kézelfoghatóbb:
 
A kiadókhoz és az Apple-höz közel álló források szerint, ma délután az Apple a régóta várt Beatles katalógus iTunes-on való megjelentetését fogja bejelenteni. A hír önmagában jelentős lenne, hiszen eleddig sehol, semmilyen digitális formában (legálisan..)nem voltak elérhetőek a másik alma zenéi.
 
Az Apple lehetséges új zenei szolgáltatása körüli felhajtás miatt ugyanakkor ez a hír nem a klasszikus címlapsztori, mégha Jobs esetleg ezt is szeretné.
 
A források(…) szerint a megállapodás keretében nem csupán a Bealels katalógus költözik exkluzívan az iTunes-ra, hanem az Apple Beatles branded termékekkel is megjelenik majd a piacon, melyeken megtalálható lesz az egész Beatles életmű. Arról egyelőre nincsen hír, hogy exkluzív, kiegészítő tartalmai (pl. dalszövegek) is elérhetőek lesznek-e?
 
Az Apple honlapján még most is megtalálható üzenetet most már a legtöbben a Beatles tartalmakra való utalásként értelmezik( Az Another day egy Beatles szám, a négy óra pedig egy Beatles album borítóra utalhat) S hogy mitől lesz felejthetetlen ez a nap? Steve Jobs, a hatalmas Beatles rajongó számára feltétlenül az lesz. S a mai nap- ha valóban a Beatles katalógus bejelentéséről lesz szó- egy hosszú hosszú vitát is lezárhat az együttes menedzsmentje és az Apple között a különböző védjegyek kapcsán. Steve Jobs számára tehát feltétlenül felejthetetlen nap lesz a mai, több okból is…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr872452063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.