Elindult (végre) a Google Music

2011. május 11. - Pléh Dániel

Ugyan nemrég még arról írtunk itt, a blog oldalain, hogy a Google végső kétségbeesésében a Spotify segítségével próbál(na) meg belépni a cloud alapú zenei szolgáltatások piacára, mindez mostanra teljesen megváltozott.

A cég ugyanis tegnap, az I/O konferencián bejelentette a szolgáltatás béta verziójának indulását. A béta verzióra bárki feliratkozhat a music.google.com/about oldalon.
 
 
Ami a szolgáltatás funkcionalitását illeti, érezhető, hogy az indulás érdekében a Google-nak komoly és fájó kompromisszumokat kellett hoznia.  Ugyan a felhasználók mintegy 20000 dalt (50 Gb tárhelyen) teljesen ingyen tölthetnek fel zenei tárukba, elérhetik azt mind Android alapú telefonokról, mind tabletekről, a zenei  tartalmak  pedig automatikusan szinkronizálódnak a mobil eszközökre. Mindezen felül  a Google a feltöltött tartalmakat véletlenszerűen playlistekbe is állítja kívánság szerint. Sajnos ezzel gyakorlatilag be is fejeztük azonban a funkciók listázását..  A szolgáltatás elindításának érdekében a Google ugyanis felvállalta, hogy sem streaming szolgáltatást, sem legális letöltési lehetőséget nem biztosít a felhasználók számára. A Google Music tehát - sajnos-semmi több, mint egy zenei tárhelyszolgáltatás. 
 
Pontosan azok a funkciók hiányoznak ugyanis belőle, melyek híre hallatán azt írtuk, a Google forradalmasítani fogja a digitális zenét. A Google nem forradalmasított semmit, egyszerűen egy tárhelyszolgáltatást indított a zene kedvelőket megcélozva. EZ így pedig kár, és nem érte meg a hosszú-hosszú várakozást.
 
A pár héttel ezelőtt vázolt helyzet- amely alapján az Amazon-Apple-Google versenyfutás vesztesének a Google-t hirdettük ki, mit sem változott. A Google Music indulása ellenére is a versenyfutás legnagyobb vesztesének a Google tűnik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr352893527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.