Siker vagy kudarc a Spotify tengerentúli szereplése?

2011. augusztus 29. - Pléh Dániel

 

Az amerikai piacon való megjelenésére közel két évet vártunk. Idén nyáron hosszas tárgyalássorozatok, kompromisszumok és a szükséges addicionális tőke bevonása után minden adva volt végre ahhoz, hogy Európa és Svédország zenei üdvöskéje, a Spotify megmérettesen végre az amerikai piacon is. 
 
Bő 2 hónappal az indulás után érdemes kicsit visszatekinteni és megnézni, mennyire is változtatta meg az amerikai zenei palettát a svéd cég. Mint hogyan azt Sean Parker a hajdani Napster feltaláló, Facebook és a Spotify egyik befektetője (is) mondta; , a Spotify két területen hozott Európában forradalmat a zenefogyasztásba, s teheti mindezt az óceán túlpartján is. Az egyik a zene közösség jellegének a megjelenítése. Maga a zenehallgatás mindig is közösségi élmény volt, elég ha pl. a koncertekre gondolunk. Mégis, a weben meglepően kevés (volt) az olyan szolgáltatás, ami erre az erőre épített, Az olyan meg még kevesebb,amely mindezt a zenevásárlással ötvözte volna.
 
A másik terület tulajdonképpen már magának a Spotify-nak az üzleti modelljéhez kapcsolódik. A szigorított modell lényegében meg nem változtatta a szolgáltatás arc poeticáját. A PC-n való zene megismerés- ha havonta időben korlátozva is- de továbbra is ingyenesen mindenki rendelkezésére áll. A prémium, a mobilon illetve minden eszközön való korlátlan zene elérés az, amiért fizetnie kell a zenefogyasztónak.
 
Ez utóbbi korlátozást ki mondva, kimondatlanul az amerikai piacokon való megjelenés érdekében hozták meg a cég vezetői. A márciusban meghozott döntés hatásait nyilván hosszú távon érdemes értékelni, ugyanakkor a rövidebb távú adatok is sok tanulsággal szolgálhatnak.
Ugyan az adatokban van némi ellentmondás, de a jelek szerint az alap célt- minél nagyobb százaléka legyen az előfizetőknek prémium előfizető, sikerült elérniük a svéd cég marketingeseinek.
 
A márciusban- a korlátozások bevezetése előtt mért- teljes 5.7 milliós táborból alig több,mint egy millió volt prémium előfizető, azaz a teljes felhasználói kör mintegy 16%-a.   A változások bevezetése és hatályba lépése után a teljes felhasználói kör 4.7 milliósra zsugorodott, ugyanakkor a fizető, prémium előfizetők száma drámaian, 1.5 millióra, azaz a teljes előfizetői kör 32%-ra nőtt.
 
Ez az a hír, amit klasszikusan kétféleképpen lehet értelmezni és interpretálni. A prémium felhasználók arányának megduplázódása azt mutatja, a szolgáltatás minőségben, ár/érték arányban kiállja a próbát. a teljes felhasználói bázis közel egy millió fővel való csökkenése ellenben roppant mód aggasztó jel Daniel Ek-ék számára. Ez ugyanis több dolgot is sugall. Az egyik feltétlenül az, hogy nagyon jelentős azoknak a száma, (egész pontosan a nem fizető tábor mintegy 30%-a) akik számára a prémium csomagra váltás nem opció, az új feltételek mellett ugyanakkor már a szolgáltatás sem kellően vonzó a számukra. Ez pedig aggasztó jel. Aggasztó, hiszen alapvetően a használat mértékét korlátozták, a funkcionalitását nem. Mégis, a felhasználók tömegei reagáltak minderre azzal, hogy felhagytak a használatával.
 
Nem az persze az egyetlen kihívés, amellyel meg kell küzdenie a svéd cégnek napjainkban. Az amerikai piacokra való belépés kiadók sorának haragját vívta ki, melyek sorra vonják vissza tartalmaikat, ugyan a szolgáltatáshoz tervezett PR gépezet beindult, egyelőre számadatokkal még nem rendelkezünk arról, mennyire sikeres is valójában az amerikai piacokra való belépés. Amellyel a sor elvileg nem is zárul, hiszen a Spotify nem titkolt célja a további nemzetközi terjeszkedés. Gondokban, kihívásokban tehát az elkövetkezendő hónapokban sem lesz hiány.  
 
Az persze mindezek alapján nem jelenthető ki, hogy a Spotify amerikai indulása sikeres vagy esetleg sikertelen volna. Más piaci környezetbe csöppentek, ehhez hozz kell szokniuk. A legfontosabb megoldandó probléma nem is igazán az amerikai piacok kapcsán észlelhető, hanem az új üzleti modell kapcsán. A meglevő előfizetők ilyen nagy számban való elvesztése rendkívüli mértékű kockázatot rejt magában. Ahhoz, hogy ez ne gerjedjen tovább és veszélyeztesse ismételten a cég üzleti stabilitását úgy tűnik fel kell gyorsítani az új előfizetők bevonását. Pontosan ez az, amiért az amerikai piaci események döntő fontosságúak lesznek a Spotify számára.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr563165862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.