Jön a magyar iTunes!?

2011. szeptember 28. - Pléh Dániel

 Nem először, de lehet, utoljára indult el a pletyka a hamarosan elinduló magyar iTunes-ról. Ezúttal egy lengyel újság, a Rzeczpospolita  által megszelőztetett információ adja az alapot. Eszerint 10 európai uniós országban, köztük Lengyelországban, Csehországban és Magyaroszágon indul el hamarosan  a világ legsikeresebb zeneáruháza.

 
A jó hír, hogy minden valószínűség szerint a pletyka sorsa legkésőbb kedden este eldől. Amennyiben ugyanis az Apple az őszi, október 4-én tartandó rendezvényén nem jelenti be, úgy a pletyka realitása gyakorlatilag a nullával lesz egyenlő.
 
 
 
Mellette szól, hogy nem magyar a forrása, ellene szól ugyanakkor, hogy Magyarország mérete és saját valutája miatt annak ellenére sem  tűnik jó befektetésnek az Apple számára, hogy a cég, az Európai Unió nyomására, avval közösen többször elkötelezte magát a bolt minél több uniós tagállamban való megnyitására.
 
 
Mindazon felül, hogy nagyon örülünk, hogyha valóban így is lesz és végre valóban elérhető lesz itthonról is, legálisan, mindenfajta ügyeskedés nélkül a világ legnagyobb zeneáruháza, kétségeink is vannak. Az egyik maga az ár. A 99 cent a tengerentúli piacokon valóban nagyon közel van az ingyenességhez, a magyar piacon ennek a megfelelője a 199 forintos ár ugyanakkor mintegy kétszerese annak az árnak (99 Ft) amit reálisnak tartanának a magyar internetezők és zenekedvelők. A másik pedig maga az Apple. Ha őszinték akarunk lenni, a pay per track, azaz a tisztán letöltés alapú szolgáltatások ideje lejárt, vagy nagyon lejáróban van.  A jövő a streaming illetve a felhő alapú szolgáltatásoké, nem véletlen, hogy maga az Apple is ebbe az irányba mozdult el a nyáron. Ez lesz a slágertermék, ez fogja uralni a kommunikációs üzeneteket, a „régi” iTunes benne a pay per track letöltésekkel  pedig a második generációs, szép lassan elhaló termék lesz. Ezt kapjuk meg, ha egyáltalán…

 

[UPDATE]: Szerda éjjeltől, csütörtök hajnaltól egyre többen jelezték, hogy megjelent a music fül is az iTunesban. A quart gyorsjelentése szerint a magyar előadói kínálat azért még hiányos, de ez biztosan javulni fog. S ugyan a magunk részéről továbbra is kissé szkeptikusak vagyunk azt illetően, hogy a 200 forint körüli ár mennyire lesz vonzó a nagy tömegek számára, abban teljesen osztjuk Kitzinger Dávid véleményét, hogy a  magyar digitális zenei piac számára ez egy nagy lökést adhat. Úgyhogy hajrá!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr13262150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.