Mp3 boltot nyit a Google?

2011. október 20. - Pléh Dániel

 

Tavasszal komoly versenyfutás zajlott három gigantikus médiacég között annak érdekében, hogy a másik (kettő) előtt lépjenek a piacra felhő alapú zenei szolgáltatásukkal. A várakozások hatalmasak voltak, zenekedvelők ezrei reménykedtek abban, hogy végre az ő igényeiket figyelembe vevő szolgáltatás, szolgáltatások jelennek majd meg a piacon. 
 
Időben az Amazon, majd a Google végül pedig az Apple jelent meg a piacon. A funkcionalitás, a szolgáltatás színvonal persze különböző lett, de kijelenthető, hogy s legkevésbé a Google találta el a lehetőségek és az elvárások közötti optimumot.
A tökéletes hármat, ugyanis a felhő alapú szolgáltatás-streaming szolgáltatás-MP3 letöltési lehetőség egyensúlya adja ki. a napokban, a a New York Times által
megszelőztetett pletykák szerint a Google felhő alapú szolgáltatásának, a Google Music Beta-nak az MP3 letöltési lehetőséggel való kibővítését tervezi. 
 
A cél egyértelmű- növelni a kínált funkcionalitást és kényelmi szintet- és nyomás alá helyezni az Apple-t, amennyire csak lehet. Nem szabad ugyanakkor elhallgatnunk azt a tényt, hogy az MP3 áruház nyitása a kisebb ellenállás irányába való haladást jelzi. A zenei tartalmak MP3 formátumban való terjesztése és az ehhez kapcsolód kiadói licencek megszerezése ugyanis napjainkban már rutinfeladatnak számít. A kiadók maguk is leszámoltak a DRM mítoszával, értik és elfogadják az MP3 formátumban való legális zenevásárlási lehetőség fontosságát.
 
Az igazán fontos kérdés tehát nem az, hogy a Google indít-e és ha igen, mikor MP3 formátumú zenevásárlást biztosító áruházat, hanem az, hogy a tavasz folyamán megszakadt, a felhő alapú szolgáltatás teljes funkcionalitáshoz szükséges tárgyalások folytatódtak-e és ha igen, vezettek-e eredményre. Azaz sikerült-e a Google-nak és a kiadóknak megoldást és biztosítékot találniuk a kiadók két leglényegesebb kifogására, arra, hogy a Google megfelelő mértékű pénzügyi garanciákat nyújtson, illetve mindent megtegyen annak érdekében, hogy a felhő alapú szolgáltatása ne támogassa a kalózkodást. 
 
Ez utóbbi mondat nem teljesen érthető? Ne lepődjön meg senki, ugyanis semmi köze magához a felhő alapú szolgáltatáshoz. Sokkal inkább szól arról, ami a Google és a kiadók több éves vitája, azaz, hogy a Google a találati oldalain ne jelenítsen meg illegális forrásokat.
 
A magunk részéről komoly összegben mernénk fogadni arra, hogy az igazi oka a kiadók és a Google közötti megállapodás hiányának ez, és nem a pénz. S arra is, hogy az Mp3 áruház nyitásának önmagában értelme és létjogosultsága sem nagyon van. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr733305994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.