Egyelőre elmaradt a nagy Apple bejelentés

2012. március 09. - Pléh Dániel

Így, mintegy 36 óra távlatából bevallhatjuk, tévedtünk, az Apple nem jelentette be semmilyen új zenei formátumot a szerdai san franciscoi médiaeseményén.  A show-t elrabolta az iPad 3 iPad, így gyakorlatilag nem is nagy meglepetés, hogy a zenéről csak érintőlegesen, az alkalmazások kapcsán esett szó.

 
Mintahogyan azt már korábbi bejegyzésünkben az iPad kapcsán írtuk, a jelek szerint az Apple szemében itt és most, ezen készülék esetében nem a zenén van a fő hangsúly, sokkal inkább a könyveken illetve a játékokon, szoftvereken.
 
 
Mindez persze nem jelenti azt, hogy 2012-ben nem várható hasonló bejelentés az Apple részéről. Egyrészt Tim Cook beszéde végén egyértelművé tette, hogy mindez még csak a kezdet, s 2012-ben rengeteg igazán innovatív terméket várhatunk az Apple-től. A mobiliparban és itt nem csupán a szűken vett készülékiparra, hanem a készülék és tartalomiparra gondolunk ugyanakkor egyre erősebb a verseny, ennek egyértelmű jeleit lehet felfedezni. Ennek a kibontakozó csatának pedig az egyik legfontosabb területe a zenei tartalom lesz, ez már mostborítékolható. Az Apple pedig egy számára némileg szokatlan helyzetben találhatja magát, hamarosan. A Spotify valamint a Pandora ugyanis olyan tempóban fejleszt és olyan elementáris erővel tör felfelé a népszerűségi listákon, hogy az év végére amennyiben az Apple nem nyúl hozzá érdemben az iTunes ökoszisztémához, akár még bajba is kerülhet a zenei szolgáltatások terén!
 
Tim Cook habitusa, tervei és az, hogy Steve Jobs pontosan mit is hagyott hátra örökségként egyelőre még titok, ennek ellenére  mi a magunk részéről  nagyon meg lennénk lepődve, hogyha 2012-es Apple tervekben nem szerepelne kiemelt helyen a zene…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr494299966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.