Itt az az új Facebook-barát Vevo

2012. március 14. - Pléh Dániel

 

A Vevo az elmúlt 2 év egyik legnagyobb sikertörténete. A név hallatán mind a kiadók, mind a tulajdonos Youtube topmenedzsereinek szívét melegség önti el. A Vevo intelligens és szép megoldást nyújtott valamire, amin éveken át csak feszültséget okozott a tartalomtulajdonosok és az akkor még újnak számító Youtube és tulajdonosa, a Google között.
 
Nem ismételnénk el a Vevo sikerének a zálogát, akit érdekel, az korábbi postunkban vissza tudja olvasni. Sokkal izgalmasabb ugyanis a Vevo jövője. Januárban láttak napvilágot azok a hírek, melyek szerint a szindikátusi szerződés lejárta után a Vevo a Facebook-al állapodhat meg, s így 2013-tól a közösségi oldal lenne a prémium videók otthona (is).
Ugyan az egyezség egyelőre még nem aktuális, a Vevo újabb, indulása óta immár második átalakulása nem hagy sok kétséget afelől, mi is az elképzelt irány…
 
Az első és legfontosabb változás magánál a bejelentkezésnél várja a látogatókat. A Vevo teljesen Facebook alapúvá tette a belépést, olyannyira, hogy a belépési folyamat során a Facebook-on lájkolt vagy megosztott videóklipek alapján állítja össze a Vevo az adott felhasználó belépett főoldalát. Ugyancsak a perszonalizáció jegyében, azt erősítendő a Vevo iTunes Match klónja a felhasználó merevlemezén az iTunes könyvtárban talált előadókból kreál videóplaylisteket.
 
A tervezőgárda mindent megtett annak érdekében, hogy folyamatos videólejátszás feltételeit biztosítsa. Egyrészt egy a Spotify esetében megismert a zenei tartalmak- jelen esetben klipek- közötti, metaadatszntű kapcsolatok kialakításában és számontartásában élen járó, Echonest céget kérték fel a Vevo adatbázisában található 45 000 videóklip közötti kapcsolatrendszer kialakításával. A musiXmatch-el való együttműködésnek köszönhetően pedig a videóklipek mellett az azokhoz tartozó dalszövegek is elérhetőek lesznek.
 
Apróbetűs résznek számít, de roppant mód lényeges, hogy a fejlesztések minden platformon érvényesek, azaz az új vevo.com egyben új iPhone, iPad, Android alkalmazást is jelent, azaz a videóklipek nézegetése folyton, folyvást, minden platformon folyhat. Ez a fő cél lebeg a Vevo fejlesztőinek szeme előtt, s a célpont pedig nem is titkoltan a Spotify és a Pandora, azaz a streaming szolgáltatók és szolgáltatások.
 
Mindez pedig nem jelenten más, minthogy a tartalmak konkrét formájától függetlenül, minden streaming szolgáltató egy piacon versengene. Mi a magunk részéről ezt még nem látjuk lelki szemeink előtt (hacsak nem a hirdetői pénzekről beszélünk) , sőt sokkal inkább látunk egy audio illetve egy video piacot, más és más karakterisztikus jellemzőkkel, más és más piacvezetőkkel. A Vevo-Facebook kapcsolat szempontjából különösen érdekes, hogy egyetlen szereplő van, aki rövid távon, mindkét piacon meghatározó szerepet tölthetne be, ez pedig nem más, mint a Google.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr104300050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.