A Facebook-Vevo közeledés háttere

2012. március 20. - Pléh Dániel

 

A Vevo és a Facebook közeledésére egyre több és több jel utal, annak ellenére, hogy 2013-ban lehet csak aktuális bármilyen akvizíció. Bármiféle akvizíció előtt érdemes  átgondolni, a résztvevő feleknek milyen érdekeik is lennének az akvizícióban való részvétel mellett illetve esetleg ellene.
 
Kezdjük a potenciális  vásárlóval, a Facebook-al! A Billboard végzett egy gyors és sok tekintetben felületes számítás, a Vevo-ról ismert adatok alapján. Ez, némileg zansásítva a következő: Az tudott, hogy a prémium zenei videósite forgalmának 90%-a a Youtube felől érkezik, azt is tudjuk, hogy havi szinten a gyakorlatilag egyetlen bevételi forrásnak tekinthető  hirdetési bevételek mintegy 18 millió dollárt tesznek ki. Ennek a 90% -a havi szinten kb. 16 millió dollár.
 
 
30%-OS, a Facebookról érkező forgalommal számolva a Facebook ennek a 30/%-át, azaz élves szinten mintegy 58 millió dollárt kapna, kaphatna. Ez a kalkuláció nem számolt semmilyen növekedéssel, márpedig a Vevo  forgalma az elmúlt két évben folyamatosan duplázódott. Ha további, bár lassuló növekedéssel számolunk, úgy ez az összeg éves szinten elérheti  60-70 millió dollárt is.  Akvizíciós tranzakciók esetében 3-5 éves befektetéssel szokás számolni, mindez azt jelenti  3-5 éves időtávban a Facebook számára a Vevo megvásárlása mintegy 300-350 millió dolláros bevételi potenciállal kecsegtet. 
 
Ez persze csupán a bevételi oldal, a költség oldalon ott állna, a kiadóknak adandó masszív tartalomköltség, a streaming infrastruktúra kialakítása és üzemeltetése valamint egy a Google  Content ID-hoz hasonló tartalomfelismerő rendszer kialakítása.
 
A kalkulációknál talán fontosabb kérdés, hogy miért is lenne fontos a Facebook számára a Vevo megvásárlása?  Mindenekelőtt nem árt tudni, hogy a Facebook önmagában a második legjelentősebb videómegosztó, tehát egy számára nem ismert, de mégis olyan piacon erősíthetné szerepét, ahol erős a pozíciója. Mivel ez a második hely gyakorlatilag amúgy forgalom irányítást jelent, bevételei nincsenek belőle a Facebook-nak, ami egyértelműen az akvizíció realitását erősíti. Gyengíti ellenben, hogy a potenciális bevétel a Facebook várható tőzsdei értékéhez képest elenyésző, a beruházás viszont felettébb nagy lehet. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a tengerentúli piacokon a Facebook regisztráltak száma most már folyamatosan csökken, így a közösségi szolgáltatás valamilyen fajta megújítása előbb vagy utóbb elkerülhetetlen lesz. Magának a Facebook-nak is az egyik legfőbb stratégiai célja, hogy a tartalomfogyasztást egyre inkább maga felé terelje. A kérdés inkább az, hogy egy lazább, a Spotify-hoz hasonló módon, vagy valósi integrációval, amelynek a kiváltója akvizíció is lehet.
 
Legalább ennyire érdekes a másik oldal, a Youtube helyzete. Az minden iparági szereplő számára világos, hogy még egyszer olyan megállapodást a Google nem fog kötni a kiadókkal, mint ahogyan azt tette annak idején.  A Vevo hatalmas sikere azt is mutatja, hogy a zenei videóklipek, mint tartalomtípus valóban értékesek, a Vevo üzleti modellje pedig azt, hogy  létrehozható olyan üzleti modell, amelyben mindez valóban ki is aknázható. Ha a Google valóban komolyan gondolja, hogy a Google play illetve a Google Music segítségével komoly szerepet kíván játszani, akkor ahhoz feltétlenül szüksége lesz a zenei videótartalmkra is. Ha pedig a zenei videótartalmak megmaradnak a Google berkein belül, az alapjaiban zárja ki a Vevo értékesítését!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr104316849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.