Globálisan csökkenő iTunes bevételek

2012. augusztus 06. - Pléh Dániel

Bő 10 napja került s nyilvánosság elé az Apple második negyedéves pénzügyi jelentése, amely a várakozásoktól elmaradt, így mélybe taszítván az Apple részvény árfolyamát. Az elemzőket és a részvénytulajdonosokat a tervezettől elmaradó iPhone bevételek aggasztják, zenei szempontból ugyanakkor más érdekességek is lapultak a negyedéves jelentésben. A cég méretéhez képest elhanyagolható mérete miatt a legtöbb elemző nem is nagyon foglakozott vele, pedig érdekes aggasztó adatokat tett közé a cég az iTunes Store  negyedévéről is.

itunes_logo.gif

Annak ellenére, hogy egyre több és több országban érhető el a szolgáltatás, a bevételek elmaradtak az előző negyedévhez képest, közel 100 millió  ( 1.9 milliárd vs 1.8 milliárd )dollárral. Persze ha az előző év hasonló időszakához mértjük, akkor a szép, egészséges növekedés látható,  (+400 millió dollár) a két évvel ezelőtti bevételekhez képest pedig majdhogynem duplájára nőttek a bevételek.  Átlagos céges szemmel nézve pazar adatok, Apple mértékkel érve csalódás.

Pontos információk nem olvashatóak ki a pénzügyi jelentésből azt illetően, mely tartalmi  szegmens okolható  a csökkenésért, azonban maga a csökkenés,  a tavalyi utolsó és idei első negyedév zenére vonatkozó adataival együtt véve mindenképpen figyelmeztető jel a cég számára (is) a felhő alapú zenei szolgáltatásokban rejlő potenciállal kapcsolatban és egyértelműen abba az irányba mutat, hogy az Apple számára valóban nincsen más megoldás, mint az iTunes gyökeres átalakítása, modernizálása. 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr474680720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.