Integrálja zenei szolgáltatásait az Amazon

2012. augusztus 21. - Pléh Dániel

 

Pár nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy az Amazon, mintegy másfél évvel az eredeti indulás után  elindította az Apple-el teljesen megegyező funkcionalitású scan and match jellegű, felhő alapú zenei szolgáltatását. Mint azt már akkori bejegyzésünkben is írtuk az Amazon nincsen könnyű helyzetben, hiszen a mobil platformon, minkét már a piacon jelenlevő operációs rendszer egy-egy vetélytársa birtokában van , így a saját zenei szolgáltatás sikere elsősorban a Kindle és a saját ökoszisztéma kialakításán múlik.

Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy az Amazon egyben a web legbefolyásosabb és legnagyobb kereskedője is, így nem meglepő módon a cég tervei között a hírek szerint szerepel, hogy a hatalmas forgalmú hagyományos CD-ket áruló áruházának vásárlásait is integrálja a felhő alapú szolgáltatásába.

amazon_cloud_player.png

A gyakorlatban ez azt jelent(heti) majd, hogy az Amazonon megvásárolt CD-k, amennyiben a vásárló rendelkezik Amazon cloud drive regisztrációval, azonnal bekerülnek a felhőben tárolt zenéi közé.

Ha mindez megvalósul- amire azt gondolom nagyon jó esély van- akkor ez lesz az első alkalom,hogy a fizikai és a digitális zenei szolgáltatások összekapcsolódnak és egymás között ténylegesen átjárhatóvá válnak.   Mindez pedig egy klasszikus win-win szitációt teremthet. A hagyományos formátumok számára az integráció volumennövekedést, a felhő alapú szolgáltatás számára pedig nagy mennyiségű potenciális igénybe vevővel való megismertetés lehetőségét tartogatja magában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr454706314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.