A Deezer is beszáll az előadókért folytatott küzdelembe

2012. december 17. - Pléh Dániel

A streaming szolgáltatásokkal szemben két fő ellenér,merült, merül fel szakmai berkekben. Az egyik szerint a streaming szolgáltatások kannibalizálják a CD eladásokat , a második szerint pedig a streaming szolgáltatások az előadók számára lényegesen kedvezőtlenebbek,mint akár a CD, akár az egyedi letöltés alapú digitális szolgáltatások.

Előbbit többször, többen, így mi magunk is megcáfoltuk már. Az utóbbi érdekes és élő probléma, nem véletlen, hogy az Rdio megpróbálta, megpróbálja némileg másképpen kezelni ezt az ügyet, mint például a Spotify.  

Sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy ez a terület tűnik a Spotify gyenge pontjának. A zenekedvelők szeretik, az új funkciók révén valóban igazi közösségi élményt varázsolnak majd a hatalmas zenei adatbázis köré, a sajtó kedveli őket, szeretnek és lehet is róluk írni. Egyetlen egy érzékeny terület van Daniel Ek  és cége számára, ez pedig a folyton megjelenő előadói elégedetlenség és a tartalmak visszavonása a Spotifyból.

deezer_white.jpg

Úgy tűnik a sok tekintetben a Spotify-t másoló, a Warner tulajdonos befektetése által  megerősödött Deezer pontosan ezen a terülten szeretne támadni.  A Deezer for Artists (D4A) kezdeményezés legalább is erre utal. A kezdeményezés értelmében a Deezer több területen is igyekszik segíteni az előadóknak, hogy a szolgáltatás segítségével minél több bevételt érjenek el. Egyrészt az előadók valódi, kiemelt profiloldalakat hozhatnak majd létre a szolgáltatás Deezer Pages nevű részén, ahol a különböző közösségi médiumokban  (Facebook, Twitter, Youtube) megjelenő tartalmaikat csatornázhatják majd be. A Deezer Uploader segítségével az együttesek, előadók maguk is feltölthetik majd tartalmaikat a szolgáltatásba, és mindezen felül több, fontos analitikai eszközt is kapnak a kezükbe, annak érdekében, hogy minél sikeresen menedzselhessék saját oldalaikat.

A Deezer lépése, noha izgalmas, mégis azt gondoljuk, nem feltétlenül vezet majd sikerre. Több tényező is ellene szól ugyanis. Egyrészt a konkrétumok hiánya. Az Rdio pontos, kézzel fogható adatokkal együtt hirdette meg előadói programját. A Spotify egyedi megállapodásokat köt azokkal az előadókkal, akiket kiemelten kíván kezelni, az új előadói profiloldalain, a Deezer esetében pedig inkább csupán elképzelésekről beszélhetünk egyelőre, kevés konkrétummal.

Mindez mire lehet elég? Átütő sikerre nem, de azon kívül bármire… Látni kell, hogy ezzel  a lépéssel a Deezer némileg távolodik a Spotify-tól, tehát a klasszikus értelemben vett Coca Cola-Pepsi Cola háború, egyelőre várat magára. A Deezer ugyanakkor egy másik területre lép mindezzel be, arra a területre, melyet pont most szeretne meghódítani az újjáalakult MySpace. is. Mindez azét jelenhet gondot a Deezer- meg végső soron a Spotify- számára, mert ha előadói oldalakról beszélünk, akkor a Myspace lehet a nyerő brand!

A francia cég, ezzel az alapvetően bátor és sok tekintetben érthető lépésével tehát egy két frontos háborúba kényszeríti majd magát. Miközben a streaming piacért a Spotify-al küzd, addig az előadókért a MySpace-el. Önmagában az egyik csatát szinte biztosan meg tudná nyerni, párhuzamosan a kettőt egyszerre azonban nagyon nehezen…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr894949109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.