Rakétaszerűen lőtt ki 2012-ben az amerikai online rádió piac

2013. január 18. - Pléh Dániel

Ugyanúgy, ahogy a kiadói bevételek a zeneipar és azon belül a digitális zenei szolgáltatások helyzetét nagyon jól tükrözik, ugyanez igaz a tengerentúlon, az ottani Artisjus a Soundexchange bevételeire, csak éppen az online rádiókkal kapcsolatban

Az amerikai hivatal, mely az online rádiók, a kábeltelevíziók valamint a műholdas rádióadások szerzői jogi tisztaságáért és az ott keletkező szerzői jogi bevételekért felelős fennállása legeredményesebb évét zárta 2012-ben

Összesen 462 millió dollárnyi jogdíjat osztott szét a jogtulajdonosok között, közel 60%-al többet, mint az előző évben, 2011-ben! Mindez változatlan jogdíjakat feltételezve (ami a valóság is) gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tengerentúli online rádiós piac is nagyságrendileg ennyivel nőtt 2012-ben

A növekedés, azon felül, hogy jó hír a kiadók számára- a 170 millió dolláros növekedés legalább egy részét ellensúlyozni tudja a fizikai adathordozók terén jelentkező kiesésnek- aláhúzza és megerősíti a jelenlegi digitális zenei ökoszisztéma felépítést, amik ha a számokat nézzük, felettébb kecsegtető.

digizene_oko.jpg

Az egyedi letöltési szolgáltatások növekedése lassulóban, volumene ugyanakkor már éves szinten  a tengerentúlon meghaladja a fizikai eladásokból származó bevételeket! A streaming szolgáltatások volumene még egyelőre lényegesen alacsonyabb, növekedési üteme azonban meghaladja a 100%-ot és még évekig két számjegyű lesz. A harmadik elem, az online rádiós szolgáltatások növekedése erős és stabilan kétszámjegyű, volumene pedig jelenleg még lényegesen nagyobb, mint a streaming szolgáltatásoké.

A növekedési potenciál tehát megvan, az ökoszisztéma mégis recseg-ropog, ennek oka pedig a költség oldal, ami a kiadók és a Soundexchange oldalán a bevételi oldal…Paradox módon tehát a rendszer növekedéséhez arra lenne szükség, hogy a Soundexchange bevételei a jövőben kisebb ütemben nőjenek, ami azt is jelentené, hogy a tengerentúli online rádiók terhei csökkennek, üzleti modelljük pedig fenntarthatóbbá válik…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr165022864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.