Free Music!

Streaming szolgáltatást indít a Google?

2013. február 28. - Pléh Dániel

A Google hosszas vívódás után határozta el magát végül arra, hogy belép a zeneiparba, s nem csupán a világ leglátogatottabb videómegosztó oldalának segítségével vesz részt a nagy digitális zenei körforgásban…

A nagy érdeklődéssel várt, egy ideig az egész zeneipar  megreformálásával kecsegtető szolgáltatás aztán  nagy nehézségek árán, a legfontosabb vetélytársaknál- az Amazon-nál és az Apple-nél- később, korlátozott tartalommal és funkcionalitással tudott a felhő alapú szolgáltatások piacára lépni.

A felhő alapú szolgáltatásokat a 2011-ben a jövő zenei szolgáltatásnak kiáltotta ki több szakértő is. Közel két évvel az első szolgáltatások elindulása után azonban kijelenthető,  egyelőre a felhő alapú szolgáltatások messze nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket! A zenekedvelők számára a lényeg ugyanis az lenne, hogy a nagy nehézségek árán összegyűjtött zenei gyűjteményük egy helyen, minden platformról elérhető legyen.  Itt ebben az esetben zenei gyűjtemény alatt értük a playlisteket, CD-ket, digitális, egyszóval mindent, amit valaha hallgatunk. Ezt egyelőre  egyetlen szolgáltató sem képes biztosítani. Az elrugaszkodáshoz arra lenen szükség, hogy a feltöltött zenei állományokat hasznosítani is lehessen-akár egy saját zenei állományokból álló rádióban, akár egy streaming szolgáltatás keretein belül.

google-play.png

A felhő alapú szolgáltatások helyzete tehát önmagában sem éppen szívderítő, azon belül pedig a Google helyzete méginkább elkeserítőnek volt(?) mondható. Nem meglepő tehát, hogy a keresőóriás egyre aktívabban keresi annak lehetőségét, hogy a jelenleginél sokkal vonzóbb ajánlattal álljon a zenekedvelők részére.

Ennek első lépése volt, hogy felhő alapú szolgáltatását, a Google Musicot gyakorlatilag ingyenessé tették. A második lépés pedig- amennyiben igazak a hírek- egy a Spotify-hoz, Deezer-hez hasonló, kétszintű streaming szolgáltatás lehet.

A szolgáltatás több szempontból is beleillene a Google stratégiájába. Egyrészt pontosan az a kiegészítő elem lehetne a felhő alapú szolgáltatásukban, amelynek segítségével az a zenekedvelők sokkal szélesebb tömegei számára válhatna érdekessé. Másrészt a szolgáltatás esetlegesen megvalósítandó ingyenesen igénybe vehető része  nagyon jól illeszthető lenen a Google gigászi méretű hirdetési architektúrájába Végül de nem utolsósorban pedig ezáltal a Google  szigorúan a felhő alapú szolgáltatásokat alapul véve az  Apple és az Amazon által kínálthoz képest komoly előnyre tehet szert, amellyel lépéskényszerbe hozhatná vetélytársait. 

A Google esetlegese streaming piacra való belépése sok szempontból érdekes lenne a zeneipar számára is. ( bár ugyanezt elmondtuk akkor is, maikor a cég a felhő alapú szolgáltatásával készült a piacokra) Jelenleg ugyanis a streaming szolgáltatások alapvetően kis kapitalizációjú startup cégek kezében vannak, és ennek ellenére képesek éves szinten gyakorlatilag duplázni bevételeiket és  egyre inkább ellensúlyozni a CD eladások csökkenésével kieső lemezipari bevételeket. S bár ezek a cégek nagyon ügyes és jó marketingtevékenységet folytatnak, nem lehet nem belegondolni abba, mi lenne, hogyha mindezt egy akkora kapitalizációjú,erejű, A  mobil és a tartalompiacon egyaránt erős pozíciókkal rendelkező  cég  végezné, mint a Google...

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr585103292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása