Blinkbox néven indít zene és könyváruházat a Tesco

2013. március 11. - Pléh Dániel

Az, hogy az angol kereskedelmi óriás, a Tesco számára a digitális platform egyre fontosabb, nem mai hír. A cég első között indította el előbb internetes áruházát, később pedig a tartalombizniszbe is belépett a Tesco download ,márkanév alatt.

A We7 tavalyi megvásárlása, illetve a Mobcast white label ebook áruház megoldásszállító megvásárlása a céget eleve arra kényszerítette, hogy újragondolja digitális stratégiáját és márkaneveit. Ennek eredményeképpen született meg Blinkbox márka és a hozzá kapcsolódó két almárka, a Blinkboxbooks , a  Blinkboxmusic. A három portálon ebook, zenei illetve később egy hirdetésekkel szponzorált sorozat illetve on demand film oldal is elérhető lesz.

blinkbox-560x373.jpg

Az oldalak mint látható márkanevükben függetlenek lesznek a Tesco egyéb online megjelenéseitől, a promóciójuk azonban integrálva lesz a Tesco online megjelenéseivel, illetve offline is, és természetesen arculatukban is egyértelműen azonosíthatóak lesznek a legfontosabb Tesco arculati jellemzők.

Az oldalakat igazi top gun-ok vezetik majd, hiszen a Blinkbooks vezetését Gavin Sathianathan, a Facebook korábbi európai kereskedelmi vezetőjére, a Blinkmusic-ot pedig Mark Bennett, korábbi Emi és Warner vezető irányítja majd.

A lépés egyértelműen mutatja a Tesco elkötelezettségét az online csatornák felé, de ami talán ennél is fontosabb ennek a három területnek a tulajdonképpen i egy brand alá rendelése egyértelműen egy az Apple-el, az Amazonnal vagy éppen a Google-al versenyezni képes és versenyezni akaró felállás.És lehetnek bármilyen erősek is a fent említett cégek és áruházaik van és lesz egy olyan réteg, amely számára a Tesco brand erősebb, mit az övék, úgyhogy a kereskedelmi óriás lépése nem csak bátor, hanem előremutató is!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr815116503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.