Mi kell a Google All Access sikeréhez?

2013. május 21. - Pléh Dániel

A Google, tegnap előtt, fejlesztői konferenciáján bejelentette zeneipari körökben hónapok óta pletykált streaming szolgáltatását. Első látásra a szolgáltatás nem sok újdonságot nyújt a meglehetősen zsúfolt, a Spotify-t, a Deezer-t, a Songza-t, az Rdio-t, a Microsoftot és még sok más szolgáltatót felvonultató streaming piacon.

Ezzel  párhuzamosan ugyanakkor a Google nagyon sok, a streaming szolgáltatások sikerét gátló feladatot nem oldott meg, vagy legalábbis elegánsan maga előtt hagyta őket…

Ezek közül talán a leglényegesebb a fizetni nem tudó vagy nem akaró zenekedvelők kérdése. A  zenei tartalom, mint prémium tartalom már önmagában is egy meglehetősen szenzitív terület, de a Google esetében ez több okból is hatványozottan igaz. Egyrészt amiatt, mert  az egész cég alapvetően egy hirdetési bevételekre koncentráló,azaz alapvetően B2B bevétel orientált cég .Másrészt pedig az Android és a Google alkalmazásokkal kapcsolatos ars poeticája miatt.  Az alapvetően ingyenes alkalmazás ökoszisztéma miatt az Android felhasználók számára a fizetős, prémium tartalom vonzása nyilvánvalóan alacsonyabb lesz. (Érdemes megjegyezni, hogy ebben a tekintetben az Apple pont a fordított úton jár, hiszen  az Appstore révén közel 200 millió fizetett és a fizetős alkalmazásokat elfogadó ügyfele van..)

google_allaccess.jpg

Maradva a szolgáltatás árképzésénél, a 10 dolláros havidíj, azon felül, hogy az iparági szabványnak minősül, egyben az átlagosan zenei tartalmakra költött havi összeg felső határát is jelenti. Ezt a piacot pedig alapvetően a piacon már jelenlevő szereplők kiaknázták, nem véletlen, hogy a Spotify és a Deezer is egyre inkább új piacokon való megjelenésen fáradozik, mint a tengerentúli piacon való új felhasználók akvirálásán.

Az ugyanakkor  elég egyértelműnek tűnik-  maga a termék bejelentése alapján is- hogy a Google jól bevált termékfejlesztési politikáját követi, azaz először egy amolyan 1.0-ás verzióval jelenik meg a piacon, melyet aztán a felhasználói visszajelzések, valamint a használati szokások roppant alapos elemzése alapján fejleszt tovább. Mi lehet az irány, merre fejlődhet tovább az All Access, mint szolgáltatás?

Mint azt Paul Joyce, az All Access termékmenedzsere a Paidcontent-ben megjelent interjúban elmondta, alapvetően két nagyon fontos irányt lát a Google, amelyben a streaming piacon  előre tud majd törni. Az egyik terület teljesen egyértelműen a zenemegismerés. Itt egyrészt nagy reményeket fűz a cég ahhoz, hogy az All Access a Google már létező felhő alapú szolgáltatásával integráltan működik már a kezdetektől fogva. A felhő alapú szolgáltatás és benn saját hallgatott zenéink, a Google Plus és a benne található barátaink pedig már megadják az alapját egy a közösségi jelleget és a zenemegismerést sikeresen ötvöző megoldásnak. Valóban ez az a terület, ahol nagyot lehet robbantani, hiszen a zenemegismerésben a streaming szolgáltatások a mai napig csak keresik az ideális utat, és egyelőre felettébb kevés sikerrel, így a zenemegismerés elsődleges helye továbbra is egy on line rádió, a Pandora. A közösségi jelleg is érzékeny pontja a jelenlegi streaming szolgáltatásoknak , amelyik legtöbbje a Facebook megosztással kimeríti saját lehetőségeit ezen a téren, és a Google szerint az Rdio és újabban a Spotify által is erőltetett, a véleményvezérek zenei ízlése által vezérelt zenemegismerés sem jó út. Paul Joyce szerint az ideális megoldás valahol a kettő között, van, azaz a megfelelő emberektől, a megfelelő zenei ajánlatokat kell megkapnunk. Hát igen, majd meglátjuk mit hoz ki ebből a Google, de abban biztosak lehetünk, hogy a Google Plus-nak komoly szerepe lesz benne..

A másik- a Google által nem szívesen említett- terület teljesen egyértelműen az integráció. A hajdani keresőóriás, ma már inkább médiacég eljutott arra a pontra, ahol anélkül, hogy harmonizálná hasonló szolgáltatásait már nem fog tudni érdemben tovább lépni. Mint, ahogy mintegy 2 évvel ezelőtt írtuk: Ahhoz, hogy a Google sikeres legyen, lehessen a tartalomiparban is, kereső és technológiai cégből médiacéggé kell válnia! Addig, amíg a Google zenei szolgáltatása, a Youtube, a  Google közeli Vevo gyakorlatilag független, sok tekintetben egymással versengő szolgáltatásként működnek, addig  lehet, hogy a 2 évvel ezelőttiekből tanulva  képes lesz megelőzni a piacra lépéssel  legnagyobb vetélytársait az Apple-t és az Amazon-t,azonban nagyon kicsi az esélye annak, hogy egy az Apple és az iTunes 10 évvel ezelőtti forradalmához hasonló sikert érjen el …

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr125305362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.