Egyre nagyobb gondban a Spotify?

2013. augusztus 07. - Pléh Dániel

2013 sok szakértő szerint a streaming szolgáltatások éve (lesz), hiszen a 2012-ben megkezdett  drasztikus népszerűség növekedés csökkenésének vagy éppen megállásának nem volt reális esélye.  Azzal ugyanakkor senki vagy csak nagyon kevesen számoltak, ami végül történt és ami végül is abba a nehéz helyzetbe sodorta a svéd céget, amelyikben most van.

A gond ugyanis nem a növekedéssel van- bár friss adatok az utóbbi időben nem nagyon látnak napvilágot a Spotify-al kapcsolatban-  sokkal inkább a mindig is feszült előadókkal való viszonnyal! A hullám a Pink Floyd-al még a felfelé ívelő szakaszát mutatta, de a Radiohead  tag Thom Yorke és  producer Nigel Godrich gyakorlatilag  keresztes háborút indított a Spotify ellen, amelyhez aztán egyre több és több előadó csatlakozott, a vita pedig egyre hevesebb, egyre átpolitizáltabb  lett, a valóságtól valamint a számoktól egyre távolabb került.

spotify-logo.jpg

A különböző előadók által citált 150-200-szoros jogdíj különbség a Spotify és az egyedi letöltő szolgáltatások között- utóbbiak javára- nyilván  tévedés, ezt többen, többféle kiindulópontból megcáfolták.  Ami talán nem annyira közismert, különösen az előadók számára, az azok a megállapodások, melyeket a nagy lemezkiadók kötöttek a Spotify-al és amelyek értelmében a nagyobb katalógussal rendelkező kiadók kedvezőbb jogdíjakban részesülhetnek.  Mindennek az egyértelmű vesztesei pedig a kisebb, alapvetően új tartalmakkal rendelkező kiadók.

Az előadók által generált PR katasztrófa azért sem jön jól a svéd cégnek, mert immáron hivatalosak a 2012-es évre vonatkozó eredményeik, amelyek megerősítik a tavaly év végén megjelent, nem hivatalos adatokat.  Ez alapján a Spotify elképesztő ütemben növekszik,  ugyanakkor az üzleti modellje olyannyira törékeny, hogy a növekedés ellenére is megmaradt veszteségesnek. A veszteségek elsődleges okozója pedig a tartalomköltségek, melyek a svéd cég jelentése alapján a bevételek 70%-át teszik ki, még most, az erőteljes növekedés ellenére is.

Paradox módon tehát a Spotify legnagyobb problémáját jelen pillanatban pont az jelenti, ami miatt támadják…Mindez a PR okokat leszámítva azért is kellemetlen a svéd cég számára, mert ahhoz, hogy hosszabb távon finanszírozni tudják a növekedést- ami most már nem csupán saját maguk, hanem az egyre erősödő verseny miatt is szükséges- előbb vagy utóbb újabb tőke bevonására lesz szükségük. A potenciális befektetők számára pedig a jelenlegi helyzet – elégedetlen előadók,  veszteséges működés- az eddiginél jóval nehezebben magyarázható üzenetet jelentenek…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr995439112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.